vissza a nyitólapra




Nagyjából száz esztendeje egy bizonyos Ludwig Koch nevű osztrák piktor meghökkentő képpel rukkolt elő. A festmény egy pusztaötös hátán vágtató szilaj magyar postást ábrázol, amint hatalmas porfelhő közepette nyargal, hogy mielőbb eljuttassa a címzettekhez a postai küldeményeket. Bár a festményről azóta sem sikerült kideríteni, valójában mi is inspirálta, hatalmas sikert aratott. Az osztrákok közt azonban egyetlen olyan vállalkozó kedvű lovas sem akadt, aki a megfestett víziót átültette volna a valóságba. Lénárt Béla, a híres magyar lovas volt az, aki végül megvalósította a vászonra festett lélegzetállító mutatványt. Tőle aztán sokan eltanulták, így jutott el az alföldi puszták csikósaihoz, köztük a bugaciakhoz is.
Az osztrák festőt idővel elfelejtették, ám a vágtázó pusztaötös akkorra már elkezdte önálló életét, hogy napjainkra a legfőbb idegenforgalmi látványosságnak számító lovasbemutatók elengedhetetlen részévé váljon. (A pusztaötös hajtója a két hátsó lovon állva maga előtt három lovat hajt ügetésben, majd eszeveszett vágtában úgy, hogy a lovakkal csak a hajtószáron, vagyis a gyeplőn keresztül van kapcsolatban.)
A meghonosodása óta eltelt évtizedekben a pusztaötösnek számos hajtója volt. Pedig nem egyszer megesett – mesélték a csikósok –, hogy még indulás előtt levetette őket a hátáról a két „nyers ló”. Sőt! Az is előfordult, hogy a hajtó vágta közben esett le a lovakról, melyeket aztán egy közeli erdőben sikerült befogni. A csikós hat hónapig nyomta az ágyat súlyos gerincsérüléssel, aztán felkelt és kezdte elölről…
Abban tehát valamennyi hajtó egyetért, hogy a pusztaötöshöz rendkívül fontos a megfelelő lovak kiválasztása. Nem elég az azonos testalkat, az állatok kora, vérmérséklete is hasonló kell legyen, de felmenőiket sem hagyják figyelmen kívül. A kiválasztást aztán egyéves kitartó gyakorlás követi, melynek végére a hajtó és lovai „egy testté” olvadnak össze. Csak ezután következhetnek bemutatók. A turisták elé már a precízen kidolgozott produkció kerül: a hatalmas porfelhőben veszettül vágtató lovak és a hátukon boszorkányosan egyensúlyozó csikós…
Bugacon a látványos lovasbemutatók sora már jóval a pusztaötöst ihlető festmény születése előtt, 1820-ban kezdődött. Amikor Ferenc császár ünneplésére lovasversenyt rendeztek, s azt huszonnégy kecskeméti csikós nyerte meg. A csikósok saját szórakozásukra és ügyességük felmérésére különféle játékokat találtak ki, az ostoros anyósveréstől a lovas székfoglalón át a köcsögverésig bezárólag. Valamennyihez jó ritmus- és távolságérzékre, szemmértékre, gyorsaságra, és nem utolsó sorban bátorságra volt szükség. A csikósok egyikből sem szenvedtek hiányt.
A puszták másik két elengedhetetlen kelléke a juhnyáj és a gulya. S az alföldi pásztorember ma is ugyanúgy tereli a gondjára bízott rackákat, magyar szürkéket a hatalmas pusztában, ahogyan honfoglaló őseink tették egykor az őshaza tágas sztyeppéin. Mert ahogy Cs. Szabó László írta: „a székely, mint csiga a házát, még a faragott kapuját is magával hozta Keletről. Mint az alföldi pásztor a rideg marhát…”
Az évszázadok során a magyar puszta is sokat változott. A tatár- s törökdúlások idején egy időre elnéptelenedett, de aztán újra megtelt élettel. A múlt században a pusztákat felparcellázták, bevetették, de még így is sokat őriznek hajdani szépségükből. Mert a magyar pusztánál aligha van szebb és sajátosabb hely a világon. Ahogyan Petőfi írja Alföld című versében: „Mit nekem te zordon Kárpátoknak / Fenyvesekkel vadregényes tája! / Tán csodállak, ámde nem szeretlek, / S képzetem hegyvölgyedet nem járja. // Lenn az alföld tengersík vidékin / Ott vagyok honn, ott az én világom; / Börtönéből szabadúlt sas lelkem, / Ha a rónák végtelenjét látom. // Felröpűlök ekkor gondolatban / Túl a földön felhők közelébe, / S mosolyogva néz rám a Dunától / A Tiszáig nyúló róna képe. // Délibábos ég alatt kolompol / Kis-Kunságnak száz kövér gulyája; / Deleléskor hosszu gémü kútnál / Széles vályu kettős ága várja. // Méneseknek nyargaló futása / Zúg a szélben, körmeik dobognak, / S a csikósok kurjantása hallik / S pattogása hangos ostoroknak..”
Bugac01.jpg Bugac02.jpg Bugac03.jpg Bugac04.jpg
Bugac05.jpg Bugac06.jpg Bugac07.jpg Bugac08.jpg
Bugac09.jpg Bugac10.jpg Bugac11.jpg Bugac12.jpg
Bugac13.jpg Bugac14.jpg Bugac15.jpg Bugac16.jpg
Bugac17.jpg Bugac18.jpg Bugac19.jpg Bugac20.jpg
Bugac21.jpg Bugac22.jpg Bugac23.jpg Bugac24.jpg
Bugac25.jpg Bugac26.jpg Bugac27.jpg Bugac28.jpg
Bugac29.jpg Bugac30.jpg Bugac31.jpg Bugac32.jpg
Bugac33.jpg Bugac34.jpg Bugac35.jpg Bugac36.jpg
Bugac37.jpg Bugac38.jpg Bugac39.jpg Bugac40.jpg
Bugac41.jpg Bugac42.jpg Bugac43.jpg Bugac44.jpg
Bugac45.jpg Bugac46.jpg Bugac47.jpg Bugac48.jpg
Bugac49.jpg Bugac50.jpg Bugac51.jpg Bugac52.jpg
Bugac53.jpg Bugac54.jpg Bugac55.jpg Bugac56.jpg
Bugac57.jpg Bugac58.jpg Bugac59.jpg Bugac60.jpg
Bugac61.jpg Bugac62.jpg Bugac63.jpg Bugac64.jpg
vissza a nyitólapra