vissza a nyitólapra


Erdély ezer esztendővel az államalapítás után címmel 2000. augusztus 18-án, a lakiteleki Antológia Kiadó gondozásában jelent meg első albumom. Eredetileg sorozatnak indult, ám pénz híján a további kötetek kiadására már nem került sor. Előszavát Tempfli József nagyváradi püspök írta, ő is jelen volt a Lakitelek Népfőiskolán tartott bemutatóján.

Gémes Mihály egykori tiszakécskei plébános kilencvenedik születésnapja alkalmából megjelent könyv csak harmadrészben az enyém. A kötetet bevezető interjún kívűl a legendás plébános  számos barátja és tisztelője is hozzájárult egy-egy méltató gondolattal a jubileumi kiadvány sikeréhez. A 2001. október 16-án bemutatott kötetet a lakitelek Antológia Kiadó gondozta.


Partium és Erdély ezer esztendejének kövekbe épített történelme három kötetét a kecskeméti Porta Egyesület adta ki. Az első kötetet 2005. január 23-án mutatták be.

Partium és Erdély ezer esztendejének kövekbe épített történelme három kötetét a kecskeméti Porta Egyesület adta ki . A második kötet 2005. június 29-én jelent meg.

Partium és Erdély ezer esztendejének kövekbe épített történelme harmadik kötetét szintén a Porta Egyesület adta ki. Bemutatóját 2006. június 12-én tartották.

Ez a 250 oldalas színes album válogatás Partium és Erdély  legszebb építészeti emlékeiből. Sőt, három új helyszínt is bemutat. MÉG NEM JELENT MEG!

Huszka Józsefről, a kiskunfélegyházi születésű rajztanárról, festőművészről, művészettörténészről, restaurátorról és etnográfusról szóló helytörténeti kiadvány 2007. május 7-én jelent meg. Makovecz Imre építész és Lezsák Sándor, a Parlament alelnöke méltatta a félegyházi városháza dísztermében.

Krizsanótzy Jánosról, az újratelepített Félegyháza első plébánosáról 2008. december 12-én jelent meg ez a helytörténeti kiadvány. Hivatalos bemutatójára azonban közel fél évet kellett várni. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke 2009. május 22-én méltatta a városháza dísztermében.


A Napkelték és -nyugták fotói a magyar és a világirodalom nyolcvan legszebbnek ítélt versével. Kiadásra vár.

A rügyfakasztó kikelet fotói a magyar és a világirodalom nyolcvan legszebbnek ítélt versével. Kiadásra vár.

A gyümölcsérlelő nyár fotói a magyar és a világirodalom nyolcvan legszebbnek ítélt versével. Kiadásra vár.

A elmúlás évszakának fotói a magyar és a világirodalom nyolcvan legszebbnek ítélt versével. Kiadásra vár.

A hófehér némaság (tél) fotói a magyar és a világirodalom nyolcvan legszebbnek ítélt versével. Kiadásra vár.

A Lakitelek Népfőiskola Keresztény Panteonját bemutató első kiadvány még 2002-ben készült. Azóta a Szent István kápolna előtti szoborpark további alkotásokkal egészült ki, s időközben a Kölcsey Ház - Tisza Vendéglő - Vendégház keretezte hatalmas füves térség is "benépesült". Ott a nemzet nagyjait ábrázoló szobrok kaptak helyet.


Ez a Magyar Múzsa Könyvek sorozatban 2010 pünkösdjére megjelent kötet húsz Bács-Kiskun megyei település huszonnyolc római katolikus, református és evangélikus templomát, illetve búcsújáróhelyét mutatja be. Dr. Lovas Dániel szerkesztette, szövegét én írtam, fotóit – hat kivétellel – magam készítettem. Előszavát Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, metropolita jegyezte.



Első novelláskötetem
 2011. július 15-én jelent meg
a Kecskeméti Lapok Kiadó Kft.
 gondozásában.


Kincses erdélyi városok címmel,
2012. április 15-én jelent meg
legújabb kötetem. A huszonnyolc erdélyi, partiumi, illetve bánsági város történetét bemutató, album méretű, százötven oldalas, színes képekkel gazdagon illusztrált könyvet a debreceni Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. adta ki.
Fotói zömét Bagyinszki Zoltán készítette.


2013. március 1-én került ki a  nyomdából az a képes imádságos könyv, melyet Vajda Piroska ötlete alapján készítettem a Hit éve alkalmából. Híres festők festményeivel, metszeteivel illusztrált imakönyvet nagyon sokan készítettek, és készítenek napjainkban is. Az Egyedül Te vagy az Isten (Móra Ferenc: Szeptemberi emlék című elbeszélése inspirálta) című kötettel ezt a hagyományt kívántam felborítani. Egyetlen reprodukció sincs benne. Annál több virág, napkelte, napnyugta, pillangó, tavasz, nyár, ősz és tél, egyszóval minden, ami Isten teremtette gyönyörű világunk része.
A könyv első bemutatóját március 21-én Kiskunfélegyházán tartották.


2013 Pünkösdjére készült el  Pálosszentkút – a kegyhely
című legújabb munkám. A képekkel gazdagon illusztrált kiadvány a népszerű alföldi búcsújáróhely történetét foglalja össze a kunok betelepedésétől, a Szűzanya 1791-es csodás megjelenésén és a Magyarországra visszatérő pálosok 1940-es letelepedésén át, napjainkig.
A könyv, melyet a Magyar Pálos Rend adott ki, egyelőre csak Petőfiszállás-Pálosszentkúton
vásárolható meg.


Isten akaratából július 18-án került ki a nyomdából Égbe szálló fohászok című képes imádságos könyvem, amely Kiskunfélegyháza és a környező települések katolikusainak legnépszerűbb imáit, egyházi énekeit gyűjti csokorba, százötven évre (!) visszamenőleg. Ajánlóját Dr. Bábel Balázs kalocsai érsek írta.
A könyv bemutatója: augusztus 3-án, vasárnap a  fél 11-es szentmise után lesz, az Ótemplomban.



A 85. Ünnepi Könyvhétre készült el második novelláskötetem, melyet
május 30-án délután,
a Lakiteleki Művészetek Napja keretében, az Ösztöke című novella színpadi adaptációjával egybekötve mutattak be a lakiteleki Mákvirág Galéria - Drogéria udvarán.
A könyvet Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és az ünnepség háziasszonya,
Lendvainé dr. Erki Mária méltatta.


A kiskunfélegyházi születésű Boczonádi Szabó Józsefről, a szabadságharc őrnagyáról, az újraindított Ludovika Akadémia első parancsnokáról szóló helytörténeti kiadvány
 2014. május 14-én jelent meg.
Lezsák Sándor, a Parlament alelnöke méltatta a kiskunfélegyházi városi könyvtárban.


2014. június (nem tévedés) végére készült el a kiskunfélegyházi sportélet méltatlanul elfelejtett alakjáról, Miskolczy Istvánról szóló kiadvány. Nem tudni, valaha nyomdába kerül-e, de legalább itt a honlapomon megtekinthető.



Félbemaradt mondat című első regényem az első tíz között végzett a Magyar Írószövetség és a
Canon Hungária Kft.
idei közös irodalmi pályázatán.
Az eredményt az Ünnepi Könyvhéten jelentették be. A könyv szeptemberben kerül a boltokba a Kráter  Műhely Egyesület gondozásában.

A hónap végén kerül a boltokba legújabb könyvem. A marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó gondozásában megjelenő kötet anyaga szülővárosomhoz, Nagyváradhoz és Erdélyhez kötődő novelláimból, elbeszéléseimből lett összeválogatva.


vissza a nyitólapra