Orbán Balázs lelkesedésén felbuzdulva egy nagyváradi építőmester a 19. század végén elhatározta, megszámolja, és leltárba veszi Partium és Erdély építészeti emlékeit: kúriákat, erődtemplomokat, várakat, várkastélyokat. Járta is szorgalmasan a két tartományt, jegyzetelt, fotografált, ám egy idő után elfáradt és abbahagyta. Túl sok van – mondta lemondóan.
Valóban sok volt akkor, és szerencsére még ma is. A gyakori tatár és török támadások, a szinte állandó háborús veszély ellen évszázadokon át a várak, erős falakkal megerősített udvarházak, erődtemplomok jelentették az egyetlen menedéket. S ha már felépítette, a partiumi, erdélyi – lett légyen magyar, székely vagy szász – meg is óvta építményeit. Így ha a külső támadások, belső viszálykodások során el is pusztult egy-egy vár, templom vagy kúria, konok szívóssággal nem csak a leromboltat építették újra, hanem rögtön másikat emeltek a közelében. Ezért sehol Európában nem találni annyi várat, kastélyt és erődtemplomot, mint Partiumban és Erdélyben. Ahogyan a nagyváradi származású Biró József fogalmazott: „Kevés olyan magaslat van, melyet ne koronázna egy-egy festői várrom.”
„Ezer esztendő nagy idő, még a népek és kultúrák életében is.” – írta Kós Károly Erdély című kultúrtörténeti vázlatában. Az államalapítás óta eltelt évezred alatt a politikai megosztottság miatt Partium és Erdély gyakran kényszerült a Magyarországétól eltérő, önálló útra. Míg Magyarország egyre több szállal kötődött Ausztriához, Erdélyt a török a keleti nyitásra kényszerítette. Partium, vagyis a Részek közben hol ide, hol oda csapódott. Ám minden különbözőség dacára a két tartomány szellemisége évszázadokon át megmaradt magyarnak. Ahogyan a honfoglalástól a trianoni diktátumig is tevőleges résztvevői voltak a magyar történelemnek és kultúrának. A nemzet sorsdöntő eseményei is többnyire ebben a két tartományban zajlottak. Várak, erődtemplomok sokasága a tanúbizonyíték erre. S ezek a nyakas fanatizmussal emelt építmények nemzeti örökségünk részei, egyben megdönthetetlen bizonyítékai a magyar nemzeti kultúrának azokon a területeken, melyek értékeit évtizedeken át szándékosan rombolták, pusztították.
Mivel az említett építőmester anyai dédapám volt, elhatároztam, majd én megvalósítom azt, ami neki nem sikerült. Tizennégy esztendeje szántam el magam, hogy dédapám és a nagy elődök útját újra végigjárva leltárba veszem, megörökítem, és összegezve bemutatom azokat az építészeti emlékeket, amelyek, még léteznek. Ami időközben tönkrement, leomlott, elporladt, mert tönkretették, lerombolták, porrá zúzták, azt adja hozzá mindenki saját képzeletéből.
A legtöbb Partiumba, Erdélybe látogató anyaországbeli furcsa varázsról beszél, amely már a határ átlépésekor eltölti. Van, aki a csodálatos szépségű tájnak, s van, aki a történelmi emlékek sokaságának tulajdonítja ezt a bűbájos erőt. Ám előbb vagy utóbb mindenki ráébred, hogy az egyik szerves kiegészítője a másiknak. Mert bármennyire is lenyűgöző, a táj önmagában csak háttér, amely kevésbé lenne elragadó a benne elhelyezett történelmi kellékek nélkül. És fordítva. A festői várromok, repedezett falú erődtemplomok valószínűleg groteszkül hatnának az alföldi háttérben.
Ezer esztendő alatt sok minden megváltozott Partiumban és Erdélyben. A legjelentősebb, vagy ha úgy tetszik legfájóbb változás azonban a magunk mögött hagyott huszadik században ment végbe. A népességi összetétel mellett nagyot változott maga a táj arculata is. Erdély hegyeit elhordták, erdeit kivágták, temetőit meggyalázták, műemlékei többségét elpusztították. A lerombolt kúriák, erődtemplomok, várak, várkastélyok köveit azonban nem sikerült elhallgattatnia egyetlen hatalomnak sem. És a megmaradt kövek, ledöntötten, porrá zúzottan is igazi erdélyi elszántsággal hirdetik: „A nemzet, amely saját emlékeit veszni hagyja, saját síremlékét készíti.” Így volt ez régen, és nincs ez másképp most, a huszonegyedik században sem.
Fotóimmal, írásaimmal Partium és Erdély történelmi és művészeti múltjának kívánok emléket állítani. A teljesség igénye nélkül. Mert bármilyen gonddal is készültek, nem pótolhatják a személyes élményt, benyomást. Partiumot és Erdélyt látni kell! Azért, hogy abból a kevésből, ami megmaradt, megsejthessük azt a felbecsülhetetlenül sokat, ami volt. S ami még lehet...