Az ebül
jött
pénz hamar elfogyott, hovatovább
sürgőssé vált
utánpótlása.
Gámpéék 1923
januárjában a bordeaux-i kereskedelmi bankba
törtek
be és fosztották ki. A módszer ugyanaz
volt, mint Bécsben: sehol
egyetlen erőszakra utaló nyom, csak a teljesen kifosztott
páncélszekrények. Bordeaux
után Marseille következett, majd
Toulon, végül Párizs. Közben
gyűltek a vaskos rendőrségi
dossziék, de a bűnszövetkezet egyetlen
tagját sem sikerült
elfogni. Párizsban néhány
bankfiók esetében már
színfalakat is
alkalmaztak. Fénykép alapján egy
korábban díszlettervezéssel
foglalkozó szerb bandatársuk, megfelelő
méretű vászonra
megfestette a kiszemelt bankfiók teljes belső
terét. Az akció
estéjén ketten a helyiség
mennyezetére erősítették, majd
leengedték a háttérvásznat.
Az utcáról benézve úgy
tűnt,
mintha bent minden a legnagyobb rendben volna, miközben a
színfal
mögött Gámpéék
nyugodtan kirámolták a mackókat.
Úgy
tűnt, sosem buknak le. Svájc
kivételével szinte minden
nyugat-európai országban megfordultak.
Útjaik során
luxusszállodákban laktak, mesés
összegeket költöttek a
kaszinókban, valósággal
szórták a pénzt.
Tizenkét
évvel első párizsi kalandjuk után, a
sikertől megrészegedve visszatértek a francia
fővárosba.
Kinéztek maguknak egy látszólag
jelentéktelennek tűnő
bankfiókot a Szajna közelében,
kidolgozták az akciót és
valamivel éjfél előtt elindultak. Akkor
még egyikük sem
sejtette, hogy pályájuk
történetében először,
ezúttal balul
üt ki a balhé.
A
környék nyugodt volt. Pillanatok alatt
simán
bejutottak a tágas előcsarnokba. Felosztották
egymás között a
terepet és elkezdték a
„munkát”. Már majdnem
végeztek,
amikor váratlanul szirénázó
rendőr- és csendőrautók jelentek
meg a bankfiók előtt. (Mint utólag
kiderült, a bankfiók be volt
riasztózva. Riasztója a
szokásostól eltérően nem a
helyszínen,
hanem a közeli rendőrőrsön jelzett.) A
kocsikból kiugráló
egyenruhások körbevették az
épületet,
Gámpééknak nem sok
esélye maradt a menekülésre. A
rablók azonban nem estek pánikba.
Sebtében zsákokba
gyömöszölték a
zsákmányt, és két
csoportra váltak. Hárman a zsákokkal a
hátsó kijárat felé
indultak. Az előzetes bejárás során
felfedezték ugyanis, hogy
közvetlenül az ajtó mellett egy
csatornanyílás van. Felemelték
az aknafedőt, ledobálták a zsákokat,
és egyenként leereszkedtek
az épület alatti csatornarendszerbe. Sietősen
gázoltak a
patkányoktól hemzsegő zegzugos alagút,
néhol derékig érő
bűzös folyadékában, de
néhány perccel később már a
Szajna
partján voltak. Gondolkodás
nélkül a vízbe vetették
magukat és
hatalmas tempókkal úszni kezdtek a
túlpart felé.
Gámpé
István két társával
megpróbált
kitörni a bankhelyiségből. Tüzet nyitottak
a rendőrökre, azok
pedig viszonozták. Iszonyatos fegyverropogás
kezdődött. Gámpé
hirtelen ütést érzett a jobb
combján. Úgy dőlt el, mint egy
liszteszsák. A folytatást már a
Consiergerie-ben mesélték el
neki a detektívek, miután magához
tért. Itt tudta meg azt is,
hogy két társát lelőtték, ő
combsérülésének
köszönhette,
hogy életben maradt.
Másnap a
francia lapok címoldalon hozták a
véres történetet: „Legkevesebb
tizenegy ember meghalt, másik tizenegy pedig
megsebesült Párizsban,
miután éjjel egy
bankfióknál tűzpárbaj tört ki
fegyveres
bankrablók és rendőrök
között. Két bűnöző a
helyszínen
életét vesztette, harmadik társukat
combon lőtték. A
lövöldözésben
tizennégy szemlélődő is megsebesült.
Egyikük
állapota válságos. A banda
három tagjának sikerült
elmenekülnie. Ők magukkal vitték a mintegy 360 ezer
dollárnak
megfelelő zsákmányt is.”
|