Az ebül jött pénz hamar elfogyott, hovatovább sürgőssé vált utánpótlása. Gámpéék 1923 januárjában a bordeaux-i kereskedelmi bankba törtek be és fosztották ki. A módszer ugyanaz volt, mint Bécsben: sehol egyetlen erőszakra utaló nyom, csak a teljesen kifosztott páncélszekrények. Bordeaux után Marseille következett, majd Toulon, végül Párizs. Közben gyűltek a vaskos rendőrségi dossziék, de a bűnszövetkezet egyetlen tagját sem sikerült elfogni. Párizsban néhány bankfiók esetében már színfalakat is alkalmaztak. Fénykép alapján egy korábban díszlettervezéssel foglalkozó szerb bandatársuk, megfelelő méretű vászonra megfestette a kiszemelt bankfiók teljes belső terét. Az akció estéjén ketten a helyiség mennyezetére erősítették, majd leengedték a háttérvásznat. Az utcáról benézve úgy tűnt, mintha bent minden a legnagyobb rendben volna, miközben a színfal mögött Gámpéék nyugodtan kirámolták a mackókat.
Úgy tűnt, sosem buknak le. Svájc kivételével szinte minden nyugat-európai országban megfordultak. Útjaik során luxusszállodákban laktak, mesés összegeket költöttek a kaszinókban, valósággal szórták a pénzt.
Tizenkét évvel első párizsi kalandjuk után, a sikertől megrészegedve visszatértek a francia fővárosba. Kinéztek maguknak egy látszólag jelentéktelennek tűnő bankfiókot a Szajna közelében, kidolgozták az akciót és valamivel éjfél előtt elindultak. Akkor még egyikük sem sejtette, hogy pályájuk történetében először, ezúttal balul üt ki a balhé.
A környék nyugodt volt. Pillanatok alatt simán bejutottak a tágas előcsarnokba. Felosztották egymás között a terepet és elkezdték a „munkát”. Már majdnem végeztek, amikor váratlanul szirénázó rendőr- és csendőrautók jelentek meg a bankfiók előtt. (Mint utólag kiderült, a bankfiók be volt riasztózva. Riasztója a szokásostól eltérően nem a helyszínen, hanem a közeli rendőrőrsön jelzett.) A kocsikból kiugráló egyenruhások körbevették az épületet, Gámpééknak nem sok esélye maradt a menekülésre. A rablók azonban nem estek pánikba. Sebtében zsákokba gyömöszölték a zsákmányt, és két csoportra váltak. Hárman a zsákokkal a hátsó kijárat felé indultak. Az előzetes bejárás során felfedezték ugyanis, hogy közvetlenül az ajtó mellett egy csatornanyílás van. Felemelték az aknafedőt, ledobálták a zsákokat, és egyenként leereszkedtek az épület alatti csatornarendszerbe. Sietősen gázoltak a patkányoktól hemzsegő zegzugos alagút, néhol derékig érő bűzös folyadékában, de néhány perccel később már a Szajna partján voltak. Gondolkodás nélkül a vízbe vetették magukat és hatalmas tempókkal úszni kezdtek a túlpart felé.
Gámpé István két társával megpróbált kitörni a bankhelyiségből. Tüzet nyitottak a rendőrökre, azok pedig viszonozták. Iszonyatos fegyverropogás kezdődött. Gámpé hirtelen ütést érzett a jobb combján. Úgy dőlt el, mint egy liszteszsák. A folytatást már a Consiergerie-ben mesélték el neki a detektívek, miután magához tért. Itt tudta meg azt is, hogy két társát lelőtték, ő combsérülésének köszönhette, hogy életben maradt.
Másnap a francia lapok címoldalon hozták a véres történetet: „Legkevesebb tizenegy ember meghalt, másik tizenegy pedig megsebesült Párizsban, miután éjjel egy bankfióknál tűzpárbaj tört ki fegyveres bankrablók és rendőrök között. Két bűnöző a helyszínen életét vesztette, harmadik társukat combon lőtték. A lövöldözésben tizennégy szemlélődő is megsebesült. Egyikük állapota válságos. A banda három tagjának sikerült elmenekülnie. Ők magukkal vitték a mintegy 360 ezer dollárnak megfelelő zsákmányt is.”