 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Gámpé
Istvánt valósággal
elkápráztatta a
Brioni-szigetén tapasztalt mesés
gazdagság, fényűzés, és
ismét
lázba jött.
Közben kitört a második világháború, lángba borult Európa és a világ. Ebben a zűrzavaros időszakban ismerte meg Carlót, a félig olasz, félig dalmát katonaszökevényt. A fiatalember, aki évekig szolgált egy szerb milliomos brioni villájában minden tekintetben megfelelő társnak bizonyult. Fiatal volt, ügyes, elszánt, és nem csak a villát ismerte, hanem a szigetek közti átjárókat is. Hamarosan elkészültek a tervvel, béreltek egy motorcsónakot és egy viharos éjszakán útra keltek. A járművet a villához közel eső partszakasz bokrai közé rejtették, és az épülethez lopakodtak. Egy üvegvágóval lyukat vágtak a tenger felöli üveges ajtón, elfordították a zárban hagyott kulcsot, és már bent is voltak. Gámpé pillanatok alatt kinyitotta a nappali sarkában álló hatalmas páncélszekrényt, melyben a katonás sorrendbe állított bankócsomók alatt, különböző ékkövekkel díszített gyűrűk, karkötők, gyémánt- és igazgyöngy nyakláncok sokasága hevert. Degeszre tömték hátizsákjaikat, és sietve elhagyták az épületet. Épp egy római szentély mellé értek, amikor hirtelen lövések dördültek. Futásnak eredtek, ám Carlót eltalálta egy golyó. Maradék erejével elvánszorgott a szentély két oldalán felállított nagy kőamforák egyikéhez, ott összeesett és többé nem mozdult. Gámpé társa két zsákját és saját zsákjai egyikét beledobta a kétméteres vázába, és ész nélkül futott tovább. Megtalálta a csónakot, levonszolta a vízre beindította és teljes gázzal elhúzott… A nyílt tengeren vette észre, hogy balvállából szivárog a vér. Egyenesen egy orvos ismerőséhez sietett, három hétig nála húzta meg magát. Egy éjjel visszament pulai otthonába, sebtében összeszedte fontosabb holmijait, és elhagyta a várost. Egy ideig Pécsett lakott, aztán a második bécsi döntés után megvásárolta a püspökfürdői István szállót, megházasodott és csendben várta a fejleményeket. Nem élt fényűző módon. Gondosan ügyelt arra, hogy a gyanú leghalványabb árnyékát is elkerülje. Abban bízott, hogy a háború után visszatér Brioni-szigetére és elhozza a kényszerűségből otthagyott háromzsáknyi kincset. A második világégés 1945-ben véget ért, ám a győztes nagyhatalmak marakodása miatt utazásra sokáig gondolni sem lehetett. Mire úgy-ahogy normalizálódott a helyzet, Brionit „elfoglalta” Tito marsall. A délszláv hadúr 1947 nyarán érkezett a szigetre. Annyira megkedvelte a világtól elzárt, nyugalmat árasztó helyet, hogy évtizedekig Brioni volt a titkos pihenőhelye. Arról, hogy mi minden folyt ott akkoriban, a protokollfilmeken kívül sokáig legfeljebb szóbeszédből értesülhetett a világ. Például Brionin tanácsolták Nasszer egyiptomi elnöknek, hogy támadja meg Izraelt, de Líbiával, Kubával és a Szovjetunióval is folytak ott titkos tárgyalások. Sőt! Hruscsov is Brionin kereste fel a szerb vezért 1956-ban, hogy a magyar forradalomról beszéljenek. Tito idejében összesen hatvan ország kilencven államfője fordult meg Brionin, számos királynő, király, királyné, hercegnő és herceg, író, költő, filmsztár, vagyis szinte minden világhíresség, aki akkoriban csak számított. És Tito maga vezette Cadillac-jét, amikor Sofia Lorent fuvarozta a szigeten egy szép tisztásra, ahol kifeszítettek nekik egy hatalmas mozivásznat, hogy az elnök a színésznővel együttt nézhesse meg annak legújabb filmjét. Szóval zajlott az élet a szigeten, szigeteken, de a kőamforákat senki sem háborgatta. Ezt biztos, forrásból, Tito egyik belső emberétől tudta Gámpé. Az egykori bankrabló senkinek sem beszélt múltjáról, a szekuritáte (román titkosszolgálat) mégis tudta, kit takar a szolid külső. És tudta a rendőrség is. Még a hetvenes évek végén is előfordult, hogy Gámpé Istvánhoz fordultak segítségért, valahányszor „beragadt” egy páncélszekrény, vagy elveszett a kulcsa. A „Doktor” kért egy hajtűt valamelyik alkalmazottól, odalépett a széfhez, pár pillanatig szöszmötölt, s már nyílt is a nehéz ajtó. A nyolcvanas évek elején meghalt a felesége. Attól kezdve még visszavonultabb lett. Minden nap elsétált ahhoz a kis kápolnához, melyet az ott meggyilkolt Báthory Gábor fejedelem emlékére emeltek. Órák hosszat üldögélt a padon. Nézte a tájat, miközben gondolatai valahová messze szálltak. Ott érte utol a halál is… A Brioni szigeti kincsről e sorok íróján kívül senkinek sem beszélt. Hogy mi lett a mesés kincs sorsa, ma már csak találgatni lehet. Tény, hogy a kővázák ma is eredeti helyükön állnak. Nem valószínű, hogy bárki is a „mélyükre” nézett volna. Így a háromzsáknyi zsákmány még most is érintetlenül várja, hátha egyszer valakit dúsgazdaggá tehet. Epilógus Jób a következőket mondta a kincsről könyvének 28-ik fejezetében: „A mélység azt mondja: nincsen az bennem; / a tenger azt mondja: / énnálam sincsen. / Színaranyért meg nem szerezhető, / ára ezüsttel meg nem fizethető. / Nem mérhető össze Ofir aranyával, / nem drága oniksszal, sem zafírral. / Nem ér fel vele az arany és gyémánt, / aranyedényekért be nem cserélhető. / Korall és kristály említni sem való; / a bölcsesség ára drágább a gyöngyöknél.” |