Azt a román lapok többsége is elismerte, hogy a nagygyűlés több mint húszezer résztvevője rendbontás nélkül, méltóságteljesen ünnepelte meg március 15-ét. Nem tartottak esetleges rendbontóktól?
A székely nép fegyelmezett. Az évszázadok során gyepűvédőként számtalanszor bebizonyította vitézségét, megbízhatóságát, amelyekért számos joggal, előjoggal jutalmazták. Ma is él a székelységben az a fajta összetartozás és határozottság, amely nélkülözhetetlen az önkormányzatiságért, autonómiáért vívott harcban. Ezért egységesen és rendkívül fegyelmezetten cselekszik. Nem hagyja magát sem megfélemlíteni, sem pedig eltántorítani a közös akarattól.

Mi a szerepe és mi a hatásköre a Székely Nemzeti Tanácsnak?
A Székely Nemzeti Tanács a székelység autonómiatörekvéseit hivatott szolgálni. Olyan testület, amelybe minden székely közület elküldte jelöltjét. Nem kívülről vagy felülről épült, hanem közakaratból jött létre, kifejezetten azért, hogy képviselje a székelység autonómiatörekvéseit. Erre egyébként esküt is tettünk.

A székely autonómiáért folytatott harc nem történelmi előzmények nélküli. A ’89-es eseményekig szunnyadt ugyan, de aztán újraéledt és egyre markánsabb méreteket ölt. Mi a helyzet jelenleg?
Látni kell, hogy romániai illetékes hatóságok minden demokratikus keretek közt megtett lépésünket akadályozzák, visszautasítják. Hiába fordultunk autonómiatervezetünkkel 2004-ben és 2005-ben is a román képviselőházhoz, kérésünket részletes vita nélkül, azonnal visszautasították. Arra hivatkoztak, hogy alkotmánya szerint Románia nemzetállam, ahol más nép vagy közösség nem gyakorolhat szuverenitást. De olyan régió sem létezhet, amely önkormányzatot ad egy nemzeti közösségnek. Mivel követeléseinket rendre elutasították, nem maradt más hátra, minthogy megkeressük az Európai Uniót és az ENSZ Biztonsági Tanácsát. Elmondtuk, hogy Székelyföld őshonos közössége nem mond le jogköveteléseiről, autonómiájáról. Külön felhívtuk a figyelmet arra, hogy tekintsék megelőző megoldásnak Székelyföld autonómiáját, és ne várják meg, hogy esetleg utólagos rendezésként kelljen, sok szenvedés és veszteség árán kidolgozni valamiféle rendezési tervet. Arra is felhívtuk a figyelmet, hogy a székelység sohasem mond le erről a közakaratról, mert ez ősi jussa, és a mai nemzetközi dokumentumoknak, valamint az EU elveinek megfelelő törekvés. Ugyanolyan területi autonómiát óhajtunk, mint amilyennel az unió autonóm közösségei rendelkeznek.
Az Európai Parlament vezetőivel, a frakcióvezetőkkel és a parlamenti tagokkal folytatott kitartó beszélgetéseink eredményeképpen 2005. áprilisában az EP egy rendkívül kedvező határozatot hozott. Ez kimondja, hogy az erdélyi magyarság védelmére, a szubszidialitás és az önkormányzás elveit tiszteletben tartó intézkedéseket kell hozni.
1919 óta, amikor Románia és a győztes nagyhatalmak között megköttetett a kisebbségi szerződés, amelyben autonómiát ígértek, illetve írtak elő a szászoknak és a székelyeknek, ilyen jellegű nemzetközi határozat nem született. Vagyis precedens értékű az elmúlt nyolcvanhat évben.
Követeléseink jogosságát az Európai Bizottság is elismerte, egyben arról biztosított minket, hogy a jövőben figyelemmel kíséri a székelység sorsát.

A második világháborút követő közigazgatási átalakításkor létrehozták a Maros Magyar Autonóm Tartományt, amely nagyjából egész Székelyföldet magában foglalta, és több mint két évtizedig létezett. Mi lett a sorsa?
Igen. Valóban létezett egy ilyen tartomány, amelyet az 1968-as újramegyésítéskor szüntettek meg. Igaz ugyan, hogy körülhatárolta a magyar tömb lakta régiót, mégsem szoktunk hivatkozni erre a tartományra, amely lényegében semmiféle autonóm hatáskörrel nem rendelkezett, legfeljebb a nevében. Sokan átéltük azt a korszakot, ismerjük a tartomány keletkezésének történetét, ám hagyományként hivatkozni rendszerint azokra az ősi, széki autonómiákra szoktunk, amelyeket az 1200-as évektől kezdődően majdnem hétszáz éven keresztül élvezett Székelyföld hét anya- és négy fiúszéke.

Látnivaló, hogy a románság egyáltalán nem örül, következésképp nem is támogatja a székelység önrendelkezési törekvéseit. Ilyen körülmények között mekkora, egyáltalán van-e esélye az autonómia megszerzésének, még ha azt húszezres tömeg támogatja is?
Az Európai Parlament tagjai, elsősorban azok, akik megélték, átélték az autonómiáért folytatott küzdelmet, tehát a dél-tiroliak, katalánok, asztúriaiak, baszkok arra figyelmeztetnek, hogy az önrendelkezéshez egyrészt határozott népakaratot kell kinyilvánítani, de bizonyítani is. Erre szolgált például a március 15-i székely nagygyűlés. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az ENSZ-tagállamok, az európai közösségen belül területi autonómiát élvező közösségek, illetve a nyugati magyarság részéről gyakorolt nemzetközi politikai nyomás miatt Románia ezt a lépést már nem sokáig tudja elkerülni. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a székelység közösségi akarata rendíthetetlen legyen, és minduntalan bizonyítsa, ez egy több mint tízezer négyzetkilométeren, több mint hetvenhat százalékos többségben élő, hatszáztizenháromezer őshonos székely magyar nemzetiségű akarata.