vissza a tartalomhoz






A világ egyik legrégibb autóját, a Marquise-t egy Albert de Dion nevű, arisztokrata származású francia gyáros tervezte, és a Bouton & Trépardoux széria egyik darabja. Történt, hogy a Párizs legfelsőbb köreihez tartozó de Dion grófék karácsonyra kis gőzmobillal lepték meg Albert nevű, tízéves csemetéjüket. A kisfiú első látásra beleszeretett a szuszogó, sistergő szerkezetbe. Olyannyira, hogy egy idő után már semmi mással nem foglalkozott. Legalább ezerszer szétszedte, összerakta, befűtötte, működtette a kis szerkezetet, közben árgus szemekkel figyelte, hogy minél alaposabban megismerje működése rejtélyét. Már jócskán benne volt a kamaszkorban, de még mindig csak gőzgépével foglalkozott. Amikor végképp bizonyossá vált, hogy Albertet a négykerekű masinákon kívül, az égvilágon semmi más nem érdekli, beíratták egy vidéki intézetbe, hogy még véletlenül se lásson gépeket. Rosszul ismerték gyermeküket. Albert türelmesen befejezte tanulmányait, aztán azonnal el is szegődött a Bouton & Trépardoux üzembe. A következő évben (1894) Párizs utcáin megjelent az ifjú gróf első gőzüzemű autója. A szénnel fűtött, négyüléses autó még félig magán viselte hintó ősének minden jellegzetességét. Eleve nehéz volt vezetni, mivel kormánykerék helyett egy kurblival lehetett irányítani. Egyhengeres, 4,5 lóerős gőzmotorját is a kormányrúdra szerelt emeltyűkkel, karokkal lehetett szabályozni. Ráadásul az utasok a vezetővel szemben ültek. Minden primitívsége dacára a furcsa szerkezet nyerte meg a világ első autóversenyét, amely Párizs és Neuilly között zajlott. Az oda-vissza összesen tizenkilenc mérföldes távot átlagosan 26 mérföldes, azaz közel 42 kilométer/órás sebességgel tette meg. A siker egy csapásra meghozta a fiatal Albert számára a hírnevet. Szülei még egyszer megpróbálták jobb belátásra bírni, de nem jártak eredménnyel. Hiába tagadták ki, fosztották meg minden apanázsától, a fiatal de Dion barátai segítségével kitartott az autózás mellett, és 1895-ben ő alapította meg a világ első autóklubját: az „Automobile Club de France-ot”. Az alakuló ülésen, alapító tagként jelen volt Gordon Benett, a New York Herald „újságkirályként” emlegetett tulajdonosa, valamint Marcell Deprez, a kor híres fizikusa is.
A következő versenyt egyik barátja, Pierre Giffard, a Petit Journal című lap tulajdonosa írta ki. A szabály szerint a Párizs és Rouen közötti, 126 kilométeres távolságot kellett megtenni bármilyen rendű és rangú, ló nélküli járművel. Albert de Dion két és féltonnás gőzmostruma húsz perc híján hat óra alatt hagyta maga mögött a távot. Kereken öt perccel megelőzve egy Peugeot-t. A jómódú Albert nagyvonalú lemondott győzelméről, átengedve az első helyet a már említett benzinmotoros Peugeot-nak. Így történhetett, hogy a világ első autóversenyét benzinmotoros jármű nyerte. Ugyanakkor ez volt az a momentum, amely Albert de Diont arra késztette, hogy áttérjen a benzinüzemű automobilok gyártására.


Így nézett ki Albert de Dion 1901-es benzines autója. (reprodukció)
vissza a tartalomhoz