Drakula gyilkos és szadista hajlama a börtönévek alatt sem csillapodott. A visegrádi várbörtönben megvesztegette egyik őrét, aki naponta egereket, patkányokat, denevéreket és más apró állatokat csempészett cellájába, melyeket aztán a beteges hajlamú főúr kihegyezett vas- és fakarókba húzott.
A vajda 1474-ben szabadult a visegrádi börtönből. Két év múlva a Szabács elleni ostromban már ismét a magyarok szövetségeseként vett részt. Hűsége jutalmául Hunyadi Mátyás harmadszor is trónra segítette. Uralkodása azonban ezúttal mindössze két hónapig tartott. Egy Brassó melletti csatában szász főurak egy csoportja egyik éjjel behatolt a sátrába és meggyilkolta Drakulát. Fejét levágták és egy mézzel teli bödönben elküldték Konstantinápolyba a török szultánnak. Helyét rövid ideig öccse, Radu foglalta el, aki léha életmódjáért a „cel Frumos”(ejtsd: csel frumosz), azaz „a szép” előnevet kapta.
Kétségtelen, hogy Drakula, a vámpír gróf Stoker írói fantáziájának szüleménye. Regényéből azonban kitűnik, az író kiválóan ismerte a román paraszti hiedelemvilágot. Valószínűleg a londoni British Múzeumban, vagy valamelyik német levéltárban folytatott kutatásai során találkozott ezzel kapcsolatos dokumentumokkal, melyeket aztán egybeötvözött a Vámbéry Ármintól hallott Drakula-legendával. Ebből a kettősségből született az erdélyi vérszívó gróf története.
Drakula kegyetlenkedéseiről már uralkodása idején is számtalan történet született. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent. Főleg a nagy német városok olvasni tudó polgárai számára jelentettek valódi csemegét azok a 6-8 oldalas füzetecskék, melyek „Karóbahúzó Vlad” véres tetteiről számoltak be.
A zömében írástudatlan románság körében a „megszállott” uralkodó mítosza szájhagyomány útján terjedt és gyarapodott. Ezzel magyarázható, hogy jó néhány olyan tulajdonsággal is – többek között a vérszívással –felruházták, amelyek valójában nem jellemezték. A Dél-erdélyi, főleg a hátszegi (Hunyad megye) románság körében ma is él az a hiedelem, miszerint: a kiátkozott emberek haláluk után vámpírként visszajárnak kísérteni. Legtöbbször denevér képében röpködnek, de hallani farkas, kutya, macska vagy bagoly alakjában kísértő vámpírról is. Bár külsejük, nevük tájegységenként változó – strigoi, huhurez, stafie, duh rau –, cselekedeteik mindenütt azonosak: éjjelente jelennek meg egykori házuknál, ijesztgetik rokonaikat, ismerőseiket, nem egyszer vérüket is kiszívják.
Drakulát a már említett 1460. évi Szent Bertalan napján elkövetett tömegmészárlásért Havasalföld akkori pátriárkája kiátkozta. Ezt tette legnagyobb ellensége, III. Dan, a későbbi havasalföldi vajda is. Az átok szövege mindkét esetben ugyanaz volt: „Testét ne fogadja magába a föld!” Márpedig a román néphit szerint, aki nem talál nyugalmat sírjában, abból előbb-utóbb vámpír lesz. De erre a sorsra jutnak azok is, akiket kiátkozott személy ölt vagy öletett meg. Évszázadokig járnak gyilkosuk nyomában, és szüntelenül könyörögnek: szabadítsa meg őket a kegyetlen átoktól. Ezt a hiedelmet látszik igazolni az a történet, melyet egy öregúr mesélt egy alkalommal a segesvári Óvárosban.