Beszélgetés Erőss Zsolttal, az első magyarral, aki feljutott a világ tetejére

Van, aki sokat kockáztat, van, aki keveset. A kockázatvállalás megítélése mindig szubjektív. A hegymászásról azt tartják, a legveszélyesebb sport, holott már puszta létezésünk is magában hordoz bizonyos fokú kockázatot – állítja Erőss Zsolt, aki a magyarok közül elsőként mászta meg a Mount Everestet.

Egy internetes oldal szerint: „Csíkszeredán született, egyenesen a hegyek közé. Nem is lehetett kérdéses, hogy hegymászó lesz önből”. Nos, a Hargita, a maga 1800 méteres magasságával, mondhatni lankás oldalaival nem kifejezetten hegymászó terep. Ennél sokkal alkalmasabbnak tűnik, Gyergyó, elsősorban a Békás-szoros környéke. Hol szeretett bele a hegymászásba?
Az idézett mondás nem tőlem származik, egyfajta újságírói fogás. Az viszont igaz, hogy Csíkszeredában születtem. Akkoriban arrafelé laktunk: előbb Csíkszentdomokoson, majd Dánfalván. Tudni kell, hogy apám csíki, anyám viszont gyergyói. Így kerültünk át Gyergyóba. Iskoláimat már ott végeztem, és ott is nőttem fel, többek között a Gyilkos-tó környékén. Azon a tájon, amely már valódi hegymászó terep, s amely Európa egyik jelentős turista- és sziklamászó központja lehetne…

Édesanyja azt mondta önről, hogy mindenki szerény, engedelmes fiúként ismerte, de ő az első perctől kezdve tudta, hogy önnek hite van. Már gyerekként is nagyon tudott hinni. Az viszont nem derült ki a beszélgetésből, hogy kiben vagy miben hitt?
Nem feltétlenül vallásos meggyőződésre utalt édesanyám. Inkább egyfajta ambícióra, elkötelezettségre, kitartásra. Így visszatekintve úgy fogalmaznám ezt meg, hogy olyan tudatos gyereknek tartott, aki már egészen zsenge korában tudta, hogy kezdeni akar valamit az életével. Senki sem lát bele a jövőbe, az viszont fontos, hogy tudatosak legyünk életünk irányítását illetően.

Vagyis hitt abban, hogy amit célul tűz ki maga elé, azt sikerül meg is valósítania…
Ez így kicsit túlzó optimizmus… A hetvenes-nyolcvanas évek diktatórikus erdélyi, romániai viszonyai alapján szinte semmi realitása nem látszott annak, hogy valaha is sikerül majd egy valódi hegymászói pályafutást megvalósítanom. Az ambícióm természetesen már akkor megvolt, és ez azóta is alapvetően meghatározza a gondolkodásomat. Azt hiszem akkor ébredtem rá igazán, hogy a lehetőségek, a sikerek nem pottyannak csak úgy az ember ölébe. Azokért mindig keményen meg kell küzdenünk.

A nyolcvanas években – állítólag – valakik többször ledöntötték az Oltárkőre (1154 m) felállított hét méter magas vörös csillagot. Nyilván a Securitate elsősorban a hegymászókra gyanakodott…
Amikor én az Oltárkőt először megmásztam valóban volt ott egy jókora vörös csillag, meg valamilyen évszámok is… Ha jól emlékszem, a híresebb pártkongresszusok dátumai. Később a rendszer tündöklésének illusztrálásaképpen egy aranyozott napra cserélték a vörös csillagot. Tehát alakítgatták ezt a dolgot, de arról nem tudok, hogy bárki ledöntötte volna valamelyiket is. Ez az egész inkább legenda… Emlékszem, a jelenlegi kereszt felállításakor, a korábbi hatalmas vasszerkezet levágása bizony kemény munkát jelentett…

Honlapján azt írja: a kockázatos tevékenységek sorában a hegymászás talán a legkockázatosabb. Önmagát adja a kérdés: Mit tud adni a hegy, ami miatt megéri vállalni ezt az óriási kockázatot?
A hegymászás valójában egy életforma. Az emberek többsége igyekszik értelmes életformát keresni önmaga számára. Olyat, melyre évek, évtizedek múlva is érdemes, jó visszatekinteni. Ahogy gyűlnek mögöttünk az évtizedek, úgy sokasodnak az emlékeink és ezek az úgymond mérföldkövek. Ha életünk csak szigorúan a létfenntartásra korlátozódna, visszatekintve szinte semmit se látnánk magunk mögött. Az ember azért ennél többre vágyik… Manapság gyakran esik szó az önmegvalósításról. Nos, a hegymászás az a fajta tevékenység, ahol az ember valóban megtalálhatja önmagát, céljait, ráadásul segítséget kap önmaga további fejlesztéséhez is. A csúcsra vezető úton, rátalálhatunk arra, ami egyedivé, helyettesíthetetlenné tesz minket.

Ön egyike azoknak a magyar hegymászóknak, akik oxigénpalack nélkül jutottak fel nyolcezer méter fölötti csúcsokra. Nem túlzott kockázatvállalás ez?
Nem. Ez elsősorban szakmai kérdés. Manapság, amikor már számos nemzet képviselője feljutott úgymond a világ tetejére, teljesítmény szempontjából a modern hegymászás – más sportágakhoz hasonlóan – is kénytelen elmenni ilyen szélsőségesnek tűnő irányba. Szinte rákényszerül az emberi tűrőképesség határainak további szétfeszítésére.

A hegymászókat két csoportra osztotta: a könnyed, gyors és elegáns agártípusúra, és a megpakolható, szívós tevetípusúra. Önmagát melyik csoportba sorolja?
Nekem, mint magashegyi expedíciós mászónak elsősorban teveképességekre van szükségem. És tényleg olyan dolgokat élek túl, olyan szinten feszítem szét a szervezetemet, amit egy átlagos ember nem élne túl.

Nemrég töltötte a negyvenegyet. Meddig alkalmas az ember hegymászásra?
Ez a kérdés engem is régóta foglalkoztat. Tizenhárom évesen kezdtem, ami kicsit talán túl korán volt. Aztán korom ellenére valahogy mégis sikerült beküzdenem magam a csapatba. Most már inkább afelé tekintgetek, hogy a másik végletnek hol van a határa. Bár manapság inkább rekordokat hajszolunk, beleértve magamat is, hisz bennem is megvan a teljesítménykényszer, nem feltétlenül szeretem a rekordokat. Napjainkban számos hetvennél idősebb hegymászó verseng az Everest csúcsáért. Ezt a magam részéről nem tartom követésre méltónak. Számomra sokkal rokonszenvesebb az, ha valaki hatvan körül, még saját erőit, képességeit latba vetve tűz ki bizonyos célokat maga elé. Ugyanakkor azt is tudom, hogy egy idő után a bensőnkből fakadó teljesítménykényszerekkel is tudni kell felhagyni. Ehhez is sok erő kell, mert ez sem egyszerű dolog…
Milyen érzés hegycsúcsokat meghódítani?
A hegyeket nem lehet legyőzni, csak megmászni. Könnyű vagy nehéz útvonalakon, télen vagy nyáron, gyorsabban vagy lassabban. Ám a küzdelmet sosem a heggyel, hanem mindig saját magunkkal vívjuk. Mert nem a hegymászás nehéz, az igazi nehézséget mindig önmagunk legyőzése jelenti.
adalék:
Erőss Zsolt, az első magyar „hópárduc” tagja a Tien-san, Pamír, Kaukázus, Andok, Karakorum és Himalája expedíciónak. Hét nyolcezres csúcs: a Mount Everest, Dhaulagiri, Makalu, Nanga Parbat, Gasherbrum II., Hidden Peak (Gasherbrum I.) és a Broad Peak expedíciók vezető hegymászója. Hegyivezető, síoktató. A közelmúltban egy súlyos sérülés miatt, jobb lábát térd alatt amputálták, ám mint nyilatkozta: amint felépül, újra „nyakába veszi a hegyeket”.