Beszélgetés Koltay Gergellyel, a Kormorán együttes vezetőjé-
vel

Domokos Pál Péter 1931. július 7-én rendezte meg az első Ezer Székely Lány Találkozót Csíksomlyón. Az első találkozó 75. jubileumára kérték fel Koltay Gergelyt egy rockopera megírására, melyet 2006. július 1-én mutattak be a magyarság leghíresebb búcsújáróhelyén. A művet 2008-ban Pálosszentkúton is előadták.

Évente magyarok százezrei zarándokolnak el hozzá, a csíksomlyói Csodatevő Mária mégis csak a székelyek védőszentje. Hogyan jut eszébe egy magyarországi szerzőnek rockoperát írni róla?
Régóta tartó kötődésünk van Erdélyhez: apámnak, Gábor bátyámnak és nekem is. Pár évvel ezelőtt az a megtiszteltetés ért minket, hogy az Ezer Székely Lány Találkozóján, Csíksomlyón mutatták be a Megfeszített című rockoperánkat. Rá két évre kaptunk az újabb felkérést, akkor már a csíksomlyóiaktól, hogy készítsünk egy önálló művet, oda a Hármashalom-oltárhoz, a „Nyeregbe”. Elkezdtem gondolkodni, mi is legyen a témája. Sok emberrel beszélgettem, tudósokkal, hozzáértőkkel, végül arra az elhatározásra jutottam, hogy Babba Mária gyönyörűséges legendáját dolgozom fel, Boldogasszony Anyánkét, aki a székelység számára rendkívüli fontossággal bír. Sokáig úgy volt, hogy A napba öltözött asszony lesz a darab címe, végül letettem róla. Kitaláltunk egy fikciós történetet, amely egyfelől a zsarnokságról és a zsarnokság ellen küzdő emberekről szól, másfelől saját magunk és a székelység szabadságvágyáról, boldogságáról, életéről, amelyre folyamatosan vigyáz a Csodatevő Mária.
A darab bemutatóján a budapesti színészek mellett háromszáz székely táncos is részt vett, és meghívtuk a Felvidéki Rockszínház tagjait is, akik szintén közreműködtek a bemutatón. Rendezőjüknek, Karkó Henriettának annyira megtetszett a mű, hogy a Megfeszítetthez hasonlóan ezt is repertoárjukra vette, és azóta is nagy sikerrel játsszák a Felvidéken. Bár a darab alapvetően a székelységről szól, sőt, minden motívuma székely, mégis nagyon pontosan megértették a Felvidéken, mi a mondanivalója, ami kicsit talán a benne megjelenő Trianon-trauma miatt ma is aktuális.

A csíksomlyói ősbemutatón a főbb szerepeket olyan neves művészek előadók játszották, mint: Pitti Katalin, Makrai Pál, Varga Miklós, Vikidál Gyula… Könnyű volt megnyerni őket az ügynek?
Mindannyian kedves, régi barátaink, örömmel vettek részt a bemutatón. Sőt! Mivel az előadásra nem sok pénzt sikerült összeszednünk, szinte barátságból vállalták el a szereplést, de bőven kárpótolt mindnyájunkat az a 150 ezer ember, aki eljött, együtt sírt, együtt nevetett velünk.
Bevallom, kezdetben aggódtam. A székelyek rendkívül érzékeny emberek, nekik írni, nagy felelősség. Hála Istennek minden aggodalmam feleslegesnek bizonyult. Első pillanattól világos volt számukra, miről is szól a darab, mi több, együtt énekelték velünk a dalokat, melyek legtöbbjét akkor hallottak először.
Az egész előadást, elejétől a végéig egy furcsa jelenség kísérte. A Kissomlyó tetején áll egy villanyoszlop, amelyre Gábor bátyám egy keresztet ácsoltatott. A feszületet hátulról világították meg, hasonlóképp Hármashalom-oltár kettős, apostoli keresztjét is. A bemutató estéjén annyira alacsonyan voltak a felhők, hogy a keresztek képe rájuk vetődött, és a hatalmas tömeg másfél órán át ezalatt a kettős „égi jel” alatt nézte végig az előadást. Még ma is borsódzik a hátam, ha rágondolok. Ugyanakkor tudom, azon az estén Babba Mária, a Csodatevő Szűz vigyázott mindnyájunkra.

Wass Albert, a sokáig mellőzött erdélyi író időről időre fel-felbukkan a Kormorán műveiben. Ennyire kedvelik?
Nagyon régen ismerem Wass Albert regényeit, verseit. Már jóval azelőtt, hogy úgymond újra divatba jött. Korábban is előadtuk néhány megzenésített versét. Aztán a Magyar Szabadság napi fellépésünkre tizenhat dalt készítettünk, melyek CD-n is megjelentek, s melyek Wass Albert verseire épültek. Voltaképpen ennek folytatásaként készítette el bátyám, az Adjátok vissza a hegyeimet! című filmjét, melynek zenéjét szintén én jegyzem. Valóban, nagyon szeretem Wass Albert regényeit, verseit, szinte minden fellépésünkön játszunk tőle valamit.

Harminckét éve Magyarországon teljesen újnak, mi több, ismeretlennek számított a Kormorán népzenei motívumokra épülő rockos hangzása. Honnan jött az ötlet?
Valamilyen sajátos hangzásvilágot igyekeztünk keresni. Már akkor meggyőződésem volt, hogy magyar muzsikusnak, magyar zenét kell játszania. Miért játszanánk country-t, amikor abban akármelyik egyesült államokbeli zenekar profibb nálunk. Foglalkozhatnánk latin zenével, de abban a kubaiak jobbak. Nekünk azt kell játszanunk, amit a legjobban tudunk, amit az anyatejjel szívtunk magunkba. Ez pedig a magyar népzene. Ha ezt ötvözzük a rockmuzsikával, ami nemzetközi, mindenki számára érthető közlési forma, abból akár már valami jó is kisülhet…

Az eltelt több mint három évtized alatt úgy a Kormorán, mint ön is számos díjat, kitüntetést kapott. Melyiknek örült legjobban?
Nem vagyok díjmániás. Számomra az jelenti a legnagyobb elismerést, ha a közönség tapsol a koncertjeinken, és örömmel, boldogsággal teli lélekkel távozik. Annál nagyobb díj, elismerés nincsen. Ezt nem lehet pénzzel, se másmilyen dologgal pótolni. Az a legfontosabb, hogy érezzék meg, amit mi érzünk, és legyen egyfajta kontaktus köztünk és a közönség között.

Koncertjeikkel folyamatosan járják az országot, és a határon túli magyarlakta vidékeket. Fontos a személyes találkozás?
Számunkra minden koncert egy nagymise. Energiákat adunk és energiákat kapunk a közönségtől. E nélkül nem is lenne szabad senkinek felmenni a színpadra. Az elmúlt tíz-tizenkét év alatt a Kormoránnak sikerült megtalálnia azt az értő közönséget, amelynek szüksége van ránk, a mi gondolatainkra. A Kádár-időszak elvette az emberektől a hitet, elvett egy csomó olyan kapaszkodót, ami korábban segítette őket tájékozódni a világban. Jóleső érzés tudni, hogy dalaink révén kicsit fel tudnak töltődni egy-egy estén, és nagyobb erővel, nagyobb elszántsággal vághatnak neki az elkövetkező hétköznapoknak.

Valahol olvastam: a Kormorán dalain keresztül Isten ujja érinti meg az embereket. Talán, mert dalaikból kicseng a meggyőződéses hit és magyarságtudat. Honnan ered, miből meríti ezeket az érzéseket?
Talán anyámtól, apámtól ezt örököltem, ezt kaptam. Nem szívesen beszélek ezekről a dolgokról, mert néha önmagam számára sem egészen világos az egész. Hitem és ezek a gondolatok bennem vannak, csak megfogalmazom őket. Jó lenne, ha Isten ujja valóban megérintene minket minden alkalommal, valahányszor muzsikálunk. Boldog lennék, ha ezt tényleg így érezné a közönség. Ami pedig a magyarságtudatomat illeti… Nos, amíg lehetőségem lesz felmenni a színpadra, amíg a kezembe adnak egy mikrofont, mindig el fogom mondani a gondolataimat, mindig fel fogom emelni a szavam az ellen az agymosás ellen, ami ebben az országban folyik, s ami tetten érhető a mindennapjainkban, de jelen van az írott és elektronikus sajtóban, mindenhol. Egy olyan kultúrát próbálnak ránk kényszeríteni, ami teljesen idegen tőlünk. Én nagyanyáim receptjei szerint főzök és apám útmutatásai szerint élek. Azt kellene valamilyen módon mindenkivel megértetni, hogy csak akkor maradhat fent a nemzet, ha megőrzi hitét, magyarságtudatát, éljen határon belül vagy kívül. Én ugyanis összmagyarságban gondolkodom. Gyakran el is szoktam mondani: valahányszor a Kormorán felmegy a színpadra, mindig tizenötmillió magyarnak énekel, dalol, tartja a lelkeket, szíveket megvilágító fáklyát...

adalék:
Koltay Gergely 1952-ben született. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fuvola tanszakán szerzett diplomát. Gyerekszínészként számos színházban szerepelt. 1970-77-ig a 25. Színháznak volt tagja, közben 1972-74 között a Sebő együttesben muzsikált. 1976-ban alapította meg a Kormoránt. Két évig a Kecskeméti Katona József Színház zenei vezetője volt. 1988-ban a Magyar Rádió munkatársa lett, 1995-97-ig a Szórakoztatózenei szerkesztőséget vezette. 1997-2000-ig a Magyar Televízió Zenei szerkesztőségét irányította. 2003-tól a Kossuth Rádió zenei vezetőjévé nevezték ki. Operatőrként és rendezőként több filmet készített. 2001. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.