Beszélgetés Sövény Tibor színművésszel, rádiós műsorvezető-
vel

A művészethez sok pénz kell, mégsem az tartja életben, hanem az alkotókedv, a tehetség, de elsősorban az igény és a szeretet. A művészet szeretete – állítja Sövény Tibor színművész.

A legtöbb fiúgyerek tűzoltó, mozdonyvezető, rendőr vagy pilóta akar lenni. Ön minek készült?
Kivételesen én indián akartam lenni. Elhatározásomba valószínűleg az a sok indiánregény is közrejátszott, amit gyerekként összeolvastam. Édesanyám viszont minden áron a papi pálya felé akart irányítani…

Végül színész lett…
Többszöri próbálkozás után segédszínészként kezdtem a nyíregyházi Móricz Zsigmond színháznál. Onnan előbb Békéscsabára, majd Debrecenbe kerültem. Akkoriban a debreceni Csokonai Színháznak Rátonyi Róbert volt a rendezője. Ez külön élményt jelentett. Egyébként a debreceni társulat nagyon jó iskolának bizonyult. Ott jöttem rá, milyen óriási különbség van rendező és rendező, dramaturg és dramaturg, színész és színész között. És ugyancsak ott tanultam meg azt a fajta szakmai alázatot, amely nélkülözhetetlen velejárója ennek a mesterségnek. Közben megszereztem a színész egyes minősítést, mégis 1989-ben, amikor letelt a szerződésem, elhagytam a pályát. A sok pozitív élmény dacára, valahogy hitelét vesztette számomra a színházi világ. Úgy éreztem, valami egészen más dolgot akarok.

Konkrétan mit…?
Színész pályámmal párhuzamosan a nyolcvanas évek első felében egy barátommal megalakítottuk az After Shave nevű blüett-formációt. Nagyjából ugyanazt tettük, amit a Gúnya együttes vagy a Voga-Turnovszky duó, ám mi reggae stílusban parodizáltuk a menő slágereket. Bár teljes eszköztárunk csupán két akusztikus gitárra korlátozódott, 1985-ben megnyertük a székesfehérvári dalfesztivált. A siker felcsillantotta egy kislemez kiadásának lehetőségét is. Végül az egészből nem lett semmi, mivel a barátom kiment az Egyesült Államokba és elfelejtett visszajönni. Közben – mint már említettem – sikeresen befejeztem tanulmányaimat, és az ORI (Országos Rendező Iroda) kiadta a művészengedélyem.

Régi igazság, hogy az ifjabb generáció – bármilyen mesterségről legyen szó – a szakmai fogásokat kénytelen ellopni vagy ellesni az öregebbektől, akik nemhogy átadnák, inkább féltve őrzik tudásuk javát…
Ebből a szempontból én kivételesen szerencsés helyzetben voltam. Nem kellett lopnom, lesnem, mert mestereim többsége rendkívül segítőkész volt. Nem csak tudásukat, de tapasztalataikat is készségesen megosztották velem. A mai napig szeretettel emlékezem rájuk: a végtelenül jó Szigeti (Schwetz) Andrásra, aki sajnos már nem él. A régi magyar filmekből ismert, többnyire nyalka katonatiszteket alakító Bárány Frigyesre, aztán Simor Ottóra, Gervárd Tiborra. Mindannyian ízig-vérig színészek voltak. Olyanok, akik nem csak tudták, de meggyőződéssel vallották is: művészet nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Kezdeti szorongásaim láttán mindig azzal bíztattak: ne féljek hibázni. Csak arra ügyeljek, hogy ugyanazt a hibát kétszer sose kövessem el.

Egy ideig rádiósként is dolgozott…
Amikor hátat fordítottam a szakmának, megkerestek egy éppen akkor induló szegedi kereskedelmi rádiótól. Kérdezték, volna-e kedvem besegíteni egy mesejátékba. Volt. Bár ott ugyanúgy végigjártam a szamárlétrát, mint a színházban, mégsem bánom, mert nagyon jó társaságba kerültem. Köztük tudatosult bennem, hogy az én igazi világom valójában a műsorvezetés és a pódium. Később megfordultam Hódmezővásárhelyen és Kecskeméten is. Szép idők voltak.

Legutóbb egy rendezvényen Koncz Eszterrel közösen verses összeállítást adtak elő. Volt, van kedvenc versmondója?
Számomra Őze Lajos az igazán követendő példakép. Tudom, legtöbben Latinovitsra szavaznának, én mégis kitartok Őze Lajos mellett. Természetessége miatt nagyon jó versmondónak tartom Cserhalmi Györgyöt, hite, tüze miatt Bessenyei Ferencet, de említhetném Tordy Gézát, Bánffy Györgyöt, Szabó Gyulát, Dörner Györgyöt, Reviczky Gábort, vagy akár Major Tamást is. Valamennyien kiváló értői, igazi mesterei a műfajnak. Elhivatottságuk, szakmai alázatuk, maximalizmusuk miatt nekem ők jelentik az etalont. Régen hadartam és dadogtam. Egyszer odajött hozzám Major Tamás és azt mondta: Nem baj, Tibikém, majd elmúlik. Ez belső, pszichés állapot. Neki lett igaza. Nagyon sokat gyakoroltam, s ma már tudom, mennyire fontos a belső nyugalmi állapot.

Visszatérve a műsoraira. Milyen szempontok alapján válogatja össze az előadásra szánt verseket, prózát. Egyáltalán, milyen értékrend mentén szelektál?
Gyerekkoromban nagyapám a Kiskun Múzeumban dolgozott. Mondhatni, ott nőttem fel a múzeumban. Valahányszor rossz voltam, az idős mindig megmutatta a Börtönmúzeumban a derest, a botot, és megkérdezte: Na, kis unokám, aztán tudsz-e huszonegyig számolni? De sose vert meg. Annál többet mesélt. Mesélt a régi időkről, az alföldi, a pusztai emberekről, a betyárokról. Hihetetlenül tájékozott és rendkívül olvasott ember volt. Ő oltotta belém azt a fajta igényt, hogy mindenben az értéket keressem. A valódi értéket. Ezt a szemléletet rádiósként is gyakran érvényesítettem.

Sokan temetik a kultúrát, a művészetet. Ön szerint van ma igény a művészetre?
Feltétlenül. Legfeljebb kevesebbre, mint korábban, de a mai emberek ugyanúgy igénylik, mint elődeink. A művészetből merítik az erőt a hétköznapi gondjaikkal folytatott küzdelmeikhez. És a művészet iránti igény adja a színészeknek, és az összes többi művészembernek azt a fajta hitet, amely segíti őket is a továbblendülésben.

Szakmai sikerei mellett esetleg vágyik még valamire?
Nem különösebben. Amit igazán igénylek az a harmónia és a szabadság. Azt csinálom, amit szeretek. Nem vagyok gazdag. Sőt! De van egy nádfedeles otthonom, családom, és folytonosan érzem azt a féltő gondoskodást, ami a bennünket körülölelő természetből árad. A természet az én igazi világom, és én jól érzem magam benne.

adalék:
Sövény Tibor Budapesten látta meg a világot 1960. szeptember 20-án. Édesanyja szegedi születésű, édesapja kiskunfélegyházi. Gyermekkorát Petőfi és Móra városában töltötte. Most is Félegyháza szomszédságában lakik, s mint mondta: nem is fog onnan elmenni. Felesége grafikus és Békéscsabáról származik. Két gyermekük van: egy tizenöt éves leány és egy tizenkilenc éves fiú, aki Sövény Tibor legnagyobb örömére szintén szeptember 20-án látta meg a világot.