Születésnapi beszélgetés a 75 éves Szabó Gyula színművésszel

Színészi pályafutása egy üzemi színjátszó csoportban kezdődött. Innen jelentkezett néhány társával együtt a Színművészeti Főiskolára, ahova első nekifutásra felvették. Pedig abban az évben tizenkétezren(!) jelentkeztek a színművészetire. Pályafutása során szinte minden híres színházi szerepet eljátszott, de filmekben is sokat foglalkoztatták, és számos tévéjátékban is szerepelt. Mesemondása egyenesen legendás. A hetvenes évek elejétől az ő hangján szól a Magyar Népmesék sorozat.
Szabó Gyula 1979 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja. A neves színművész a napokban töltötte be 75. évét. Születésnapja alkalmából hatalmas tortával és sok-sok ajándékkal köszöntötték barátai a Lakitelek Népfőiskolán. Itt beszélgettünk

Valahol azt olvastam, hogy eredetileg papnak készült. Aztán sorsa egészen másképp alakult, végül mégis pap lett. Thália papja. Milyen ma a viszonya Istennel?
A Krisztust üldöző Saulból lett Pál apostol írja egyik levelében: Semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért. S bár Thália szolgálatába szegődtem, közel kerültem elképzeléseimhez, és mindvégig ugyanazt cselekedtem, amire templomba járó kisgyerekként vágytam. Amikor még állandóan futkároztam… Tanyasi gyerek voltam. Eső után gyakran óriási nagy szivárvány, sokszor dupla szivárvány ragyogta be az alföldi eget. Édesanyám, aki nagyon vallásos volt olyankor mindig megkérdezte tőlem: Látod? – és a szivárványra mutatott. Éppen azt nézem – válaszoltam én –, de az micsoda? Hát szivárvány – mondta édesanyám. De mi a szivárvány? – faggattam tovább. Hát egy híd – magyarázta anyám, azon föl lehet menni a mennyországba, Jézuskához. Attól kezdve, ha nem látott senki, mindig szaladtam a szivárvány felé, hogy felmehessek rajta a mennybe, Jézuskához…

A híd később is felbukkant az életében…
Már kitört a második világháború, amikor egy alkalommal a barátommal elindultunk világot látni. Elértünk a Körös-hídhoz, és át akartunk kelni rajta. Marcona őr vigyázta a hidat, elzavart minket. Késő ősz volt, a folyó átúszására gondolni sem lehetett… Akkor határoztam el, azért is át fogok kelni a vízen. És ötven évvel később egyszer csak jött a meghívó a tengeren túlról. Repülőre ültem, és átkeltem a nagy vízen. Láttam az óceánt, mindent az égvilágon, és eljutottam oda, ahova annyira szerettem volna. Mint Ady írta Az Értől az óceánig című versében. S még csak bűnt sem kellett elkövetnem hozzá…

Számos színdarabban játszott, de filmekben is sokat szerepeltették. Ugyanakkor legendás mesemondóként tartják számon. Felismerik az emberek az utcán?
Egy alkalommal álltam a Fehérvári út egyik forgalmas kereszteződésében. Mellettem idős néni. Látom tétován tekint körül, hiába vált zöldre a lámpa, nem mer lelépni az úttestre. Belekaroltam. Hova tetszik menni, nénikém? Segíthetek? – kérdeztem tőle. Hááát, ide megyek ebbe az izébe, tüdőgondozóba, a tüdőmmel piszkálnak állandóan – magyarázta reszkető hangon. De olyan nehéz itt átmenni… Azért kérdeztem, hogy segíthetek? – karoltam bele. Aztán, mikor a túloldalon elbúcsúztam tőle meglepett csodálkozással kiáltott fel: Jééé, a Buga Jakab!. A Buga Jakab… – ismételte még sokáig.

Tavaly volt egy súlyos autóbalesete...
Igen. Egy kisfiú elém vágott biciklijével, az egyik pesti temető mellett. Nem akartam, hogy baja essék, inkább én mentem bele az árokba és egy hatalmas kanadai nyárfának ütköztem, majd egy másiknak. Kinyíltak a légzsákok, de még így is akkora ütést kaptam, hogy egy időre elvesztettem az eszméletemet. Amikor magamhoz tértem és kinyitottam a szemem, minden hófehér volt. A színészvér rögtön megszólalt bennem: Milyen gyönyörű fehérre van meszelve ez a mennyország… Aztán, ahogy tovább siklott a tekintetem, megláttam a temetőt. De jó, gondoltam, ha valami bajom esett, legalább nem kell ide-oda hurcolni, rögtön a ravatalozóba vihetnek. Csak később jöttem rá, hogy a vakító fehérség, a légzsáktól származott. Akkor már emberek vettek körül, akik aztán kiszedtek a ronccsá tört autóból.

Egy alkalommal azt mondta: nagy színész csak az lehet, aki járt a pokolban, az önismeret poklában. Ön valószínűleg megjárta ezt a poklot, mert szinte minden elismerést megkapott, amit színész elérhet. Érdemes és kiváló színész, Jászai- és Kossuth-díjas, két éve pedig az Aphelandra alapítvány díját is megkapta, melyet kimagasló színészi alakításai mellett humánumával érdemelt ki. De milyennek látja a világot most, a hetvenöt éves Szabó Gyula?
Ilyen értelembe vett látóköröm nem alakult ki. Nem ez volt a dolgom, mert nem volt rá időm. Túlságosan lekötött szerepeim kidolgozása, megkomponálása, megformálása. A nagyszerű színész és nagyszerű költő Petőfi azt mondja Színészdal című költeményében: „Csak árny, amit teremt a költő képzelet, mi adjuk meg neki a lelket, életet.” Hát én életem során nagyon sokféle fajta embernek próbáltam visszaadni a lelkét, tisztaságát, becsületét, néha még picit javítottam is rajta. S ha eddig ezt tartottam a legfontosabbnak, ezután sem lesz ez már másképp…