A
magyarság
esélyei címmel 1987. szeptember 27-én,
több mint 180 résztvevővel
Lezsák Sándor lakiteleki
házának udvarán
felállított sátorban
rendezték meg azt a politikatörténeti
találkozót, ahol először
törte át a hatalmon kívüli
értelmiség a „hallgatás
falát”,
hódította meg a (fél)
legális nyilvánosság egy
szeletét és
alapozta meg a Magyar Demokrata Fórumot.
Akár
a
sors fintorának is tekinthető, hogy
tizenhét évvel a lakiteleki
sátorverés után, önt
kizárták az
MDF-ből.
Bocsánatot
kérek, hogy félbeszakítom, de a
bevezető mondatából hiányzik egy
szó, egy módhatározó:
Hogyan
zártak ki? Törvénytelenül.
Valóban,
az MDF-ből kizárt képviselőtársai
első fokon pert nyertek, eszerint a Magyar Demokrata Fórum
személyenként kétmillió
forint kártérítést
köteles fizetni.
Ön is kap most kétmillió forintot?
Én nem
pereskedem.
Miért
nem?
Annyira alattomos
és megalázó volt a módszer,
hogy szégyelltem volna
bíróság elé
állni.
De
éppen egy képviselő, egy
törvényhozó
viseli el a törvénytelenséget? Nem
küzd az igazáért?
Ha a testvéred
megrabol, nem biztos, hogy
följelented, hanem ég az arcod a
szégyentől és marcangol a vád,
hogy erről te is tehetsz, ennek a családnak te is
része vagy. Ezt
a sebet az idő nem gyógyítja,
bírói elégtétel nem
rendezheti
el. Nekem, nekünk most a Nemzeti Fórum az MDF.
Legutóbbi
gyűlésünkön Navracsics Tibor politikai
emigránsoknak nevezett
bennünket.
Politikai
emigráns az, akit elüldöztek a
hazájából…
Igen, ez
történt. Nekünk a lakiteleki MDF a
politikai, közéleti
szülőföldünk.
Ám
ezzel a kizárással az ön politikai
pályafutása mégsem ért
véget. Bár „új
színekben” idén
tavasszal ismét tekintélyes
fölénnyel győzött
választókerületében,
ráadásul az újonnan felállt
Parlament
egyik alelnökévé is
megválasztották.
Mindez erőt ad,
és erre most rendkívül nagy
szükségem van.
Tisztelői,
ismerősei, de még ellenfelei is
ízig-vérig politikusnak tartják,
bár korábban pedagógusként
kereste a kenyerét. A tanítás mellett
verseket, drámákat írt,
de ugyancsak az ön nevéhez fűződnek
Szörényi Levente: Attila,
Isten kardja című rockoperájának
megzenésített versei is. Mi a
helyzet most?
Most is írok,
verset is, drámát is, de
rejtegetem őket, mint tiltott könyvet az osztrák
vagy a román
határon a hetvenes-nyolcvanas években.
Nem
értem…
Akkor rossz a hasonlat.
Mondom másképpen. Tudja,
én arra kaptam bizalmat, hogy a
problémákat oldjam meg, nem pedig
arra, hogy megírjam versben, drámában.
Amit nem tudok megoldani,
amire nem vagyok képes, ami mögé nem
tudok elegendő politikai
erőt szervezni, ami tehát számomra
megoldhatatlan, azzal magamra
maradok, azt leírom, megírom, kiírom
magamból, mert különben a
tehetetlenség lefogna és
belepusztulnék. Az írás oldja ezt a
görcsöt.
Sokat
ír mostanában?
Egyre többet.
S
mikor lesz
olvasható?
Nem tudom. Tőlem most a
líra szépelgés volna,
joggal sisteregnének, hogy ne szenvedjen, ne
örömködjön, hanem
tegye a dolgát a Parlamentben. A doktor úrnak a
szíve csak a
dalban fájhat, a beteg orvost
sajnálják, de messzire elkerülik.
Ettől
még a dráma kaphat
színpadot…
Ha ez irodalom, akkor
évek múlva is az lesz, ha
pedig értéktelen, akkor egy korunkat
színező vagy felejthető
dokumentum marad. Ennyi. Ne foglalkozzunk ezzel.
Több
mint három évtizede tartó
házasságából
három gyerek: egy fiú és
két lány született,
akik már hét unokával
ajándékozták meg Ön a
hét egyik felét
Budapesten tölti, a másikat
fogadóórák,
különböző
rendezvények, vagyis a terepmunka tölti ki. Milyen
gyakran látja
feleségét, gyermekeit, unokáit?
A sorsnak nemcsak fintora,
hanem ajándéka is
van. Nekem ajándék a családom.
Sorolom. A három gyermekünk közül
a legkisebb, Anna a szomszédunk itt, Lakiteleken, a falu
szélén.
Papucsban is át lehet menni, és ott
már négy unoka mosolyog
vissza. Gabi lányunk közel lakik a Parlamenthez,
hetente legalább
egyszer látom Koppányt és
Boglárkát, aki már
egyhónapos igazi
hajas baba. Levente fiamék Dunántúlon
egy kis faluban, Gyúrón
élnek, oda már ritkábban jutok el, de
azért Botond unokám, a
Vasgyúró a minap is kacagva emlékezett
a korábban elmesélt,
elbábozott vidám történetemre.
Költő,
író, a Nemzeti Fórum elnöke,
országgyűlési képviselő, a Parlament
alelnöke, férj, apa,
nagyapa, mire marad ideje ennyi feladat- vagy inkább
szerepkör
mellett?
Meg kell jelölni,
dolgoztatni minden napot, órát,
mert különben nyomtalanul múlik el. Ahhoz
pedig túl rövid az
élet, hogy ne jusson minden órára,
napra tennivaló.
Választókerületben, Parlamentben,
népfőiskolán. Mindent lehet
jól és még jobban csinálni.
A maradó időben pedig ott a család,
a kert, vagy olvasok, könyveimet,
írásaimat rendezgetem. S nem
csak karácsonykor, nem csak a nagy utazások
idején, de bármikor:
szeretek együtt lenni, sokat beszélgetni a
feleségemmel. Olykor
hajnalig. Harmincöt év
házasság után még ma is, de
holnap is,
ez nekem olyan valóságos csoda, mint a betlehemi
történet. Már
mindent tudok és mégsem. Nyugalmat és
biztonságot ad, de a
várakozás
feszültségét is.
adalék:
Lezsák
Sándor (költő, író,
tanár,
politikus, a Parlament alelnöke)
1949. október
30-án született Kispesten. A
budapesti Madách Imre Gimnáziumban
érettségizett. 1975-ben
végezte el a szegedi Tanárképző
Főiskola magyar-történelem
szakát. Közben 1969-74 között a
Lakitelek-szikrai tanyasi iskola
képesítés nélküli
tanítója, 1974-től a lakiteleki
általános
iskola tanára. 1987-ben lakiteleki háza
kertjében alakult meg a
Magyar Demokrata Fórum, melynek kezdetben
elnökségi tagja, majd
alelnöke, ügyvezetője 1996-99
között pedig elnöke volt.
1994-től országgyűlési képviselő,
több parlamenti bizottságnak
tagja, alelnöke, illetve elnöke volt. 2006-ban az
Országgyűlés
egyik alelnöke. Irodalmi
munkásságát számos
díjjal és
elismeréssel jutalmazták. Bár nagyon
szeret horgászni, csak
ritkán vehet pecabotot a kezébe.