vissza






Beszélgetés Lezsák Sándorral, a Parlament alelnökével

A magyarság esélyei címmel 1987. szeptember 27-én, több mint 180 résztvevővel Lezsák Sándor lakiteleki házának udvarán felállított sátorban rendezték meg azt a politikatörténeti találkozót, ahol először törte át a hatalmon kívüli értelmiség a „hallgatás falát”, hódította meg a (fél) legális nyilvánosság egy szeletét és alapozta meg a Magyar Demokrata Fórumot.

Akár a sors fintorának is tekinthető, hogy tizenhét évvel a lakiteleki sátorverés után, önt kizárták az MDF-ből.
Bocsánatot kérek, hogy félbeszakítom, de a bevezető mondatából hiányzik egy szó, egy módhatározó: Hogyan zártak ki? Törvénytelenül.

Valóban, az MDF-ből kizárt képviselőtársai első fokon pert nyertek, eszerint a Magyar Demokrata Fórum személyenként kétmillió forint kártérítést köteles fizetni. Ön is kap most kétmillió forintot?
Én nem pereskedem.

Miért nem?
Annyira alattomos és megalázó volt a módszer, hogy szégyelltem volna bíróság elé állni.

De éppen egy képviselő, egy törvényhozó viseli el a törvénytelenséget? Nem küzd az igazáért?
Ha a testvéred megrabol, nem biztos, hogy följelented, hanem ég az arcod a szégyentől és marcangol a vád, hogy erről te is tehetsz, ennek a családnak te is része vagy. Ezt a sebet az idő nem gyógyítja, bírói elégtétel nem rendezheti el. Nekem, nekünk most a Nemzeti Fórum az MDF. Legutóbbi gyűlésünkön Navracsics Tibor politikai emigránsoknak nevezett bennünket.

Politikai emigráns az, akit elüldöztek a hazájából…
Igen, ez történt. Nekünk a lakiteleki MDF a politikai, közéleti szülőföldünk.

Ám ezzel a kizárással az ön politikai pályafutása mégsem ért véget. Bár „új színekben” idén tavasszal ismét tekintélyes fölénnyel győzött választókerületében, ráadásul az újonnan felállt Parlament egyik alelnökévé is megválasztották.
Mindez erőt ad, és erre most rendkívül nagy szükségem van.

Tisztelői, ismerősei, de még ellenfelei is ízig-vérig politikusnak tartják, bár korábban pedagógusként kereste a kenyerét. A tanítás mellett verseket, drámákat írt, de ugyancsak az ön nevéhez fűződnek Szörényi Levente: Attila, Isten kardja című rockoperájának megzenésített versei is. Mi a helyzet most?
Most is írok, verset is, drámát is, de rejtegetem őket, mint tiltott könyvet az osztrák vagy a román határon a hetvenes-nyolcvanas években.

Nem értem…
Akkor rossz a hasonlat. Mondom másképpen. Tudja, én arra kaptam bizalmat, hogy a problémákat oldjam meg, nem pedig arra, hogy megírjam versben, drámában. Amit nem tudok megoldani, amire nem vagyok képes, ami mögé nem tudok elegendő politikai erőt szervezni, ami tehát számomra megoldhatatlan, azzal magamra maradok, azt leírom, megírom, kiírom magamból, mert különben a tehetetlenség lefogna és belepusztulnék. Az írás oldja ezt a görcsöt.

Sokat ír mostanában?
Egyre többet.

S mikor lesz olvasható?
Nem tudom. Tőlem most a líra szépelgés volna, joggal sisteregnének, hogy ne szenvedjen, ne örömködjön, hanem tegye a dolgát a Parlamentben. A doktor úrnak a szíve csak a dalban fájhat, a beteg orvost sajnálják, de messzire elkerülik.

Ettől még a dráma kaphat színpadot…
Ha ez irodalom, akkor évek múlva is az lesz, ha pedig értéktelen, akkor egy korunkat színező vagy felejthető dokumentum marad. Ennyi. Ne foglalkozzunk ezzel.

Több mint három évtizede tartó házasságából három gyerek: egy fiú és két lány született, akik már hét unokával ajándékozták meg Ön a hét egyik felét Budapesten tölti, a másikat fogadóórák, különböző rendezvények, vagyis a terepmunka tölti ki. Milyen gyakran látja feleségét, gyermekeit, unokáit?
A sorsnak nemcsak fintora, hanem ajándéka is van. Nekem ajándék a családom. Sorolom. A három gyermekünk közül a legkisebb, Anna a szomszédunk itt, Lakiteleken, a falu szélén. Papucsban is át lehet menni, és ott már négy unoka mosolyog vissza. Gabi lányunk közel lakik a Parlamenthez, hetente legalább egyszer látom Koppányt és Boglárkát, aki már egyhónapos igazi hajas baba. Levente fiamék Dunántúlon egy kis faluban, Gyúrón élnek, oda már ritkábban jutok el, de azért Botond unokám, a Vasgyúró a minap is kacagva emlékezett a korábban elmesélt, elbábozott vidám történetemre.

Költő, író, a Nemzeti Fórum elnöke, országgyűlési képviselő, a Parlament alelnöke, férj, apa, nagyapa, mire marad ideje ennyi feladat- vagy inkább szerepkör mellett?
Meg kell jelölni, dolgoztatni minden napot, órát, mert különben nyomtalanul múlik el. Ahhoz pedig túl rövid az élet, hogy ne jusson minden órára, napra tennivaló. Választókerületben, Parlamentben, népfőiskolán. Mindent lehet jól és még jobban csinálni. A maradó időben pedig ott a család, a kert, vagy olvasok, könyveimet, írásaimat rendezgetem. S nem csak karácsonykor, nem csak a nagy utazások idején, de bármikor: szeretek együtt lenni, sokat beszélgetni a feleségemmel. Olykor hajnalig. Harmincöt év házasság után még ma is, de holnap is, ez nekem olyan valóságos csoda, mint a betlehemi történet. Már mindent tudok és mégsem. Nyugalmat és biztonságot ad, de a várakozás feszültségét is.

adalék:

Lezsák Sándor (költő, író, tanár, politikus, a Parlament alelnöke)
1949. október 30-án született Kispesten. A budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. 1975-ben végezte el a szegedi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakát. Közben 1969-74 között a Lakitelek-szikrai tanyasi iskola képesítés nélküli tanítója, 1974-től a lakiteleki általános iskola tanára. 1987-ben lakiteleki háza kertjében alakult meg a Magyar Demokrata Fórum, melynek kezdetben elnökségi tagja, majd alelnöke, ügyvezetője 1996-99 között pedig elnöke volt. 1994-től országgyűlési képviselő, több parlamenti bizottságnak tagja, alelnöke, illetve elnöke volt. 2006-ban az Országgyűlés egyik alelnöke. Irodalmi munkásságát számos díjjal és elismeréssel jutalmazták. Bár nagyon szeret horgászni, csak ritkán vehet pecabotot a kezébe.



vissza