vissza a nyitólapra







Szász alapítású, ma már zömében román ajkú település Kiskapustól tizenhat kilométerre, délnyugatra. Német neve: Kleinschelken. Az egykor több mint ezerhétszáz lelket számláló kisselyki szász közösségből 2002-re mindössze huszan maradtak.
Az erődtemplom: A település ékessége a háromhajós erődtemplom. A Szent Katalin tiszteletére szentelt templom a 13. században épült. A tatárok gyakori betörései, pusztításai miatt a 14-15. században többször bővítették, majd a 16. században ismét átalakították. A templomot kettős falgyűrű veszi körül. A belsőt a 15., míg a külsőt a 16. században emelték. Ekkor húzták a kórusra a lőrésekkel áttört háromemeletes falat is. A templom nyugati homlokzata előtt, zömök, négyzetes alaprajzú torony áll. A belső várfalat további három, különböző stílusú és eltérő időpontban épült torony erősíti. A templom bronz keresztelőmedencéjét feltehetően Leonardus, nagyszebeni mester készítette 1477-ben. Harangját 1556-ban öntötték.
Báthory Gábor fejedelem 1610-ben háromgarasos érméket veretett Kisselyken K-S jeggyel. A templom orgonája és a karzat az 1788-as évszámot viseli.
A zárt belső udvar felújításával 2002-ben elkezdődött az erődtemplom nagyszabású rekonstrukciója.
Kisselyk01.jpg Kisselyk02.jpg Kisselyk03.jpg Kisselyk04.jpg
Kisselyk05.jpg Kisselyk06.jpg Kisselyk07.jpg Kisselyk08.jpg
vissza a nyitólapra