Erődtemplomáról
híres, szász
alapítású (Mergeln)
település
Szentágotától
nyolc kilométerre, keletre, a Hortobágy-patak
völgyében. Neve
Mergendhal alakban egy 1336-ból
származó oklevélben bukkan fel
először.
Ismeretlen
titulusú erődtemploma a 13. században
épült úgynevezett
bazilikális rendszerben. A templom
sajátossága, hogy keleti és
nyugati homlokzatához egy-egy zömök,
négyzetes alaprajzú torony
csatlakozik. A török támadások
során megsérült
épületet az
1500-as évek elején erődtemplommá
alakították át.
Szabálytalan
ötszögű, négy sarkán tornyokkal
megerősített, ám meglehetősen
alacsony védőfallal vették
körül. A rekonstrukció során a
templom keleti tornya köré –
védelmi célból –
újabb falat
húztak, míg a nyugatit
támpillérekkel erősítették
meg. A 18.
században a keleti és a nyugati homlokzat
elé előcsarnokokat
építettek. A templom
oltárát 1794-ben Johann Rüttig
készítette.
|