vissza a nyitólapra







Nagy-Küküllő-menti, szász alapítású, napjainkban már zömében román ajkú település Kiskapustól tizennégy kilométerre, nyugatra, a balázsfalvi út mellett. A község fölötti magaslatot szép fekvésű erődtemplom uralja, melyet feltehetően a 14. században építettek. Szentélye a nyolcszög öt oldalával záródik, keresztboltozatos belső tere egyhajós. A gyakori török támadások során megsérült ismeretlen titulusú templomot az 1400-as évek második felében átalakították. A 16. században déli bejárata elé előcsarnokot építettek. Valószínűleg ekkor készült a három külső toronnyal, illetve az északi oldalon támpillérekkel megerősített hat méter magas, lőrésekkel ellátott bányakőből épült védőfala is. A templom 17. századból származó Kálvária-oltára Krisztus keresztre feszítését ábrázolja. Két oldalán a négy evangélista látható. Az erődtemplom belsejét 1838-ban restaurálták. Legutóbb 2005-ben végeztek helyreállítási munkálatokat az épületegyüttesen. A védőfolyosós tornyot újravakolták, tetőszerkezetét és cserepeit kicserélték.
Az alábbi fotók egy része még a felújítás előtt készült, többségük utána.
csicsoholdvilag01.jpg csicsoholdvilag02.jpg csicsoholdvilag03.jpg csicsoholdvilag04.jpg
csicsoholdvilag05.jpg csicsoholdvilag06.jpg csicsoholdvilag07.jpg csicsoholdvilag08.jpg
csicsoholdvilag09.jpg csicsoholdvilag10.jpg csicsoholdvilag11.jpg csicsoholdvilag12.jpg
csicsoholdvilag13.jpg csicsoholdvilag14.jpg csicsoholdvilag15.jpg csicsoholdvilag16.jpg
vissza a nyitólapra