Doboka vármegye névadó települése, majd várispánsági székhely, ma jelentéktelen, vegyes ajkú község Bonchidától nyugatra, a Lóna-patak völgyében. Nevét valószínűleg Doboka (Dobuca) vezérről kapta, akinek Csanád nevű fia állítólag I. (Szent) István király unokatestvére (vagy sógora) volt. Doboka egyike annak a magyar államalapítás korából származó hét várnak (Erdélynek kezdetben hét királyi vára volt, innen német neve: Siebenburgen.), melyet a király az 1009-ben alapított erdélyi püspökségnek adományozott. A krónikák szerint Salamon király testvéreivel, Géza és László (a későbbi Szent László) hercegekkel a dobokai várból indult a kerlési (cserhalmi) ütközet-be, amelyben szétverték az 1068-ban Erdélybe betörő besenyők és kunok seregét.
Doboka neve Castrum Dubuka formában a Váradi Regestrumban bukkan fel először. Az 1214-ből származó bejegyzés arról a szemléről számol be, amelyet Voivoda, akkori várispán tartott seregei fölött. Egy későbbi, 1279-ben keltezett dokumentum szerint IV. (Kun) László bizonyos környékbeli föld-területeket Mikud bánnak adományozott, a vár azonban továbbra is a Dobokai család birtokában maradt. Egészen 1467-ig, amikor a Szentgyörgyi és Szapolyai grófok vezette összeesküvésben való részvételért, Mátyás király elvette a birtokot a Dobokaiaktól.
A dobokai vár kedvenc tartózkodási helye volt Szapolyai János özvegyének, Izabella királynénak. Utolsó ismert várnagyaként Bádoki Mátyást említik.
A vár, melyet az elengedett tized fejében később környékbeli nemesek gondoztak feltehetően Basta hadjáratában pusztult el. Az 1960-as években elkezdett feltárások során megtalálták hajdani sáncának és falainak maradványait. Ez utóbbiakat két méter magasan helyreállították.
A település nyugati határában hepehupás agyagdombok fölött, mintha lemetszették volna a hegyet, meredek agyagfal emelkedik. A helybeliek tatárvágásnak nevezik. Állítólag 1242-ben keletkezett, amikor tatárok törtek a környékre. A dobokaiak jószágaikkal a hegyre menekültek, ám a tatárok észrevették őket és utánuk eredtek. Azonban alig jutottak a magaslat közepéig, a hegy hirtelen omlani kezdett és a lezúduló föld maga alá temette az ellenséget.
Református templom. A község központjában, alacsony dombtetőn a 18. században épült apró református templom áll, amelyhez – ma már – mindössze tizenöt fős gyülekezet tartozik. Az omladozó kis templom és a közelmúltban leégett parókia felújítására 2000-ben gyűjtést kezdeményezett a helybeli református közösség. A szükséges pénzt azonban máig sem sikerült összegyűjteniük.