 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Az
autózás története
hiányos lenne, ha nem
említenénk meg Csonka Jánost, a
kiváló magyar kutatót, akinek a
benzinmotorok lelkét, a porlasztót
köszönhetjük.
Csonka (eredetileg: Tsonka) János 1852. január 22-én – szülei hetedik gyermekeként – Szegeden született. Az apja gépépítő- és kovácsműhelyében felcseperedett fiatalember pályáját az alföld-fiumei vasút szegedi főműhelyében kezdte. Nem sokáig maradt a Tisza-parti városban. Alig tizenkilenc évesen nekivágott a nagyvilágnak. Rövid budapesti, bécsi, illetve zürichi kitérő után az egyik párizsi varrógépgyárban bukkant fel. A technika iránt rendkívül fogékony ifjú párizsi tartózkodása alatt ismerte meg Lenoir motorját, és ez a momentum gyökeres változást hozott az életébe. Már jó ideje a francia fővárosban élt, amikor egy szerencsés véletlen folytán tudomására jutott, hogy a budapesti Műegyetem „gépiparműtani tanszéke” pályázatot hirdetett kutatóműhelyének művezetői posztjára. Csonka János sietve megpályázta az állást, melyet sikerült is megnyernie. Alig múlt huszonöt éves, amikor hazatért és elfoglalta tisztes beosztását. Öt esztendő múlva, 1882-ben már elkészítette első „hibrid” motorját, mely egyaránt működött petróleummal és gázzal is. A kétütemű, kétszelepes szívómotoron mindössze egy csapot kellett elfordítani ahhoz, hogy gázmotorból petróleumüzeműre váltson. A következő évben megbízást kapott a Ganz cégtől, hogy többtucat kiselejtezett belsőégésű motor közül válogassa ki a még megmenthetőket. Itt ismerkedett meg Bánki Donáttal, akivel hamarosan megszerkesztették nagy találmányukat: a karburátort, melyet 1893. február 11-én szabadalmaztak. A XIX. század végi Magyarországon az automobilt legtöbben csak hírből, vagy képesújságok oldalairól ismerték. Az 1800-as évek végén a magánforgalom túlnyomórészt a lóvontatású járművekre korlátozódott. Az automobil gyors elterjedését a korabeli körülmények sem segítették. A századforduló első évében a Bécs-Budapest országút még csak szakaszosan volt aszfaltozott. Az első Benz gépkocsi 1895-ben pöfögött végig Budapest utcáin. Ám alig tíz esztendő múlva már százötvenkilenc magánautót tartottak nyilván az országban, és rövidesen megkezdték a Marta taxik gyártását is. Az első magyar magánautók többsége még elektromos meghajtású volt. A nagy, magas kerekeken imbolygó járművek leginkább a hintókhoz hasonlítottak. Úttartásuk bizonytalan volt, minden kényelmüket rojtos függönyeik és az ablakukba helyezett virágok jelentették. |
||
|
