vissza a tartalomhoz






A francia Peugeot cég története egészen a 19. század elejéig nyúlik vissza. A vállalkozást 1819-ben (más források szerint 1820-ban) a Peugeot-fivérek: Jean-Pierre és Jean-Frédéric alapította, a család Montbéliard melletti családi malmának öntődévé alakításával. Kezdetben a Peugeot Freres (Peugeot Testvérek) néven jegyzett vállalkozás rugókat, fűrészlapokat és különböző kéziszerszámokat gyártott. De készítettek kávédarálókat és női szoknyaabroncsokat is. Csupa olyan dolgot, amire akkortájt a háztartásokban szükség volt. Egy-egy újabb termék gyártására csak az igények alapos felmérését követően álltak rá.
Az Európában feltartóztathatatlanul terjedő és népszerűsödő automobilgyártás a Peugeot fivéreket váltásra késztette. Az említett termékek mellett a két testvér, nagybátyjuk Armand Peugeot irányításával 1886-ban kerékpárgyártásba kezdett. Az ősi velocipédek mintájára kerékpárjaik első kereke 1,36 méter, míg a hátsóé mindössze 40 centiméter átmérőjű volt. Idővel egyre kisebb lett az első, egyre nagyobb a hátsó kerék, végül eljutottak a ma is ismert, elől-hátul egyforma kerekű kerékpárig. A kétkerekűek mellett háromkerekű, úgynevezett tricikliket is gyártottak, melyeken napjaink vízibiciklieihez hasonlóan az utasok egymás mellett ültek. Mivel a meglehetősen méretes és súlyos háromkerekűek lábbal történő hajtása meglehetősen nehézkes volt, az 1889-es Párizsi Világkiállításra a Peugeot gőzmotoros triciklivel lepte meg a közönséget. A kétszemélyes Serpollet háromkerekű akkora sikert aratott, hogy egy évvel később elkészítették a járgány négykerekű változatát is, a Type 3-at.
A belsőégésű Otto-motorok gyors elterjedése azonban újabb lépésre ösztönözte a Peugeot-t. Armand 1898-ban különvált a fivérektől és Lille-ben megalapította az Automobiles Peugeot nevű autógyárat. A következő évben már háromszáz benzinmotoros autó gördült ki az üzem kapuján, 1900-ban pedig már félezer. A cég 1904-ben a Párizsi Autószalonban lépett a nyilvánosság elé új egyhengeres Bébi-Peugeot-jával, amely egy csapásra népautó lett.
Közben a Peugeot testvérek fiai is autógyártásba kezdtek. Emblémájukul a ma is ismert és jellegzetes Peugeot-oroszlánt választották. Az önállósodott cégek sikere korábbi döntésük felülbírálására késztette a Peugeot-fivéreket, és 1912-ben a két Peugeot újraegyesült. Egy évvel később, 1913-ban már minden második franciaországi autó a Peugeot-tól származott. A cég a különböző hazai és külföldi autóversenyeken is egyre nagyobb sikerrel vett részt, nem egyszer megszorítva az akkortájt legyőzhetetlennek tartott Mercedest. A versenyeken szerzett helyezések pozitívan befolyásolták a Peugeot hírnevét. A gyár éves termelése 1923-ban már meghaladta a tízezer darabot. A nagy gazdasági válság kitörésének évében a Peugeot elkészítette 201 típusszámú autóját. Azóta, egészen napjainkig ennek a számozásnak az alapján készülnek a Peugeot-ok.


Armand Peugeot 1904-ben bemutatott Bébi-Peugeot-ja, az első népautó. (reprodukció)
vissza a tartalomhoz