vissza a nyitólapra





– Dicsértessék a Jézus Krisztus!
– Mindörökké! Ámen.
– Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Gyónom a mindenható Istennek, és Isten helyett neked, lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta a következő bűnöket követtem el. Oldozzon fel engem, atyám, mert vétkeztem…
– Milyen vétkeket követtél el, fiam?
– Ó, atyám, még felsorolni is nehéz…
– Csak bátran, fiam, Isten irgalmassága végtelen.
– Tudom, atyám, ezért is restellem annyira, hogy bár mindig megfogadom, többé nem vétkezem, mégis mindig ugyanazokat a bűnöket követem el. Nagy, súlyos és halálos bűnöket. Ha megfogadnám Krisztus Urunk tanítását, már rég ágyban feküdnék, végtagok nélkül, világtalanul, magatehetetlenül.
– Kezd csak el, fiam, sorold fel szépen valamennyit…
– Köszönöm, atyám. A házasságtöréssel kezdeném…
– Hát az bizony nagyon súlyos bűn, fiam.
– Én is tudom, atyám, ezért is szenvedek annyira.
– Hol követted el a házasságtörést, fiam?
– Otthon, a lakásunkban.
– Tán odavitted a szeretődet?
– Nem, atyám, sosem jönne el hozzánk. Ő ugyanis sztár.
– Hűha. Ez nem semmi. Hát akkor mégis, hogy került sor a bűnelkövetésre? Mondjad szépen magadtól, fiam. Ne kelljen minden szót harapófogóval kihúznom belőled.
– Az úgy volt, atyám, hogy tegnap, ebéd után kicsit még üldögéltem az asztalnál. Tudja, evés közben mindig valamilyen folyóiratot olvasok. Hát ahogy lapozgatok, az egyik oldalon ott volt a fényképe a sztárnak. Egész oldalas, színes fotót képzeljen el, atyám, egy szinte meztelen nőről.
– Hűha… Magadhoz nyúltál, fiam?
– Nem, atyám. Hogy képzel ilyet? Az asztalnál?...
– Akkor mégis, mi történt?
– Elképzeltem, milyen jó lenne még egyszer magamévá tennem.
– Ezek szerint, egyszer már meghágtad?
– Nem, atyám. Bár úgy lett volna…
– Nem értelek, fiam.
– Pedig nagyon egyszerű. Azért gondoltam, hogy jó lenne még egyszer magamévá tennem, mert már egyszer is jó lett volna.
– Áhá. Most már világos. De hol itt a bűn?
– Atyám, hisz tudja, a szentmise elején, a közös gyónáskor azt mondjuk: „…sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással….” Vagyis a gondolat éppolyan bűn, akár a cselekedet. Krisztus Urunk pedig azt tanítja Márk evangéliumában: „Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozatra jutnod. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutnod, ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik.”
Higgye el, atyám, ha bátrabb volnék, már rég megfogadom a Megváltó tanácsát. De gyáva vagyok, atyám. Nem merem megcsonkítani magam. Ezért valószínűleg elkárhozom. Oldozzon fel engem, atyám! Nagyon kérem!
– Krisztus Urunk valóban ezt mondta, de tudni kell, hogy az Ő tanításait nem szó szerint kell érteni.
– Hát akkor hogyan?
– Krisztus Urunk mindig képletesen fogalmazott. Ahogy ezúttal is tette.
Gondolj csak bele, ha az eltelt kétezer év alatt minden ember megcsonkította volna magát, akit bűnre csábított valamelyik végtagja, vagy szerve, ma csupa nyomorék, helyesebben mondva: fogyatékkal élő ember népesítené be földünket.
– Tényleg? Ilyen sok bűnös él a világban?
– Mindenki vétkezik, fiam. Egyedül Isten tökéletes!
– Ezek szerint, atya is követ el bűnöket?
– Ajaj, de még mennyit.
– És hogyan szabadul meg tőlük?
– Nekem is van gyóntatóm, fiam, egyik paptársam.
– Értem. Akkor folytatnám…
– Csak rajta, fiam, égek a kíváncsiságtól.
– Tudja, atyám, a szomszédom egy kibírhatatlan, házsártos ember. Olyat maga még nem látott. Csoda, hogy elviseli hátán a föld. Sokáig tűrtem, egy nap aztán betelt a pohár, kivettem a fiókból a séfkésem, átmentem hozzá, és elvágtam a torkát.
– Édes, jó Istenem… Mikor történt ez, fiam.
– Még a hét elején.
– Értesítettél valakit?
– Én biza senkit.
– És azóta ott fekszik a nyomorult, vérébe fagyva?
– Dehogy, atyám. Mindennap eljár dolgozni. Amúgy nagyon öntudatos.
– Elvágott torokkal megy munkába?
– Miért menne elvágott torokkal?
– Hát az imént mondtad, hogy elvágtad a torkát…
– Gondolatban, atyám. Csak gondolatban. Egy tyúk nyakát se lennék képes elvágni, nemhogy egy emberét. Ha élő baromfit veszünk a piacon, mindig a feleségem nyiszálja el a nyakukat. Én a szekrénybe bújok és befogom a fülem, hogy még csak ne is halljam a szerencsétlen pára haláltusáját.
– Mással kapcsolatosan is voltak hasonló gondolataid, fiam?
– Igen, atyám.
– És kik azok?
– Például ön, atyám.
– Teremtő Istenem! – kapott nyakához a pap. – Mit vétettem ellened, fiam?
– Talán még emlékszik, néhány éve ötösöm volt a lottón. Egymilliárd nyolcszáz millió forintot nyertem.
– Azt a…
– Igen, valóban szép summa. Akkor én eljöttem önhöz és megkérdeztem, jó katolikusként mitévő legyek. Ön pedig elmesélte nekem Máté evangéliumából a gazdag ifjú történetét. Tudja, azét, aki odament Jézushoz, és megkérdezte tőle: „Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Krisztus pedig azt válaszolta neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.” Nos, én megfogadtam a tanácsát, szétosztottam a nyereményt a szegények, hajléktalanok között. A feleségem még aznap beadta válókeresetét és elköltözött. A gyerekeket is magával vitte. Azóta az emberek ujjal mutogatnak rám az utcán, a gyerekek bolond Istóknak csúfolnak, a nők pedig a képembe kacagnak. Évek óta ki sem merek menni az utcára. Mára elegem lett a bujdosásból. Elhatároztam, eljövök ide, és elvágom az ön torkát, hogy ne csinálhasson másból is hozzám hasonló bolondot. Itt van a séfkés nálam. Olyan éles, hogy borotválkozni lehet vele. Csak előbb oldozzon fel, atyám.
– Fiam, én csak azoktól a bűnöktől szabadíthatlak meg, melyeket már elkövettél.
– És amiket ezután követek el?...
– Azoktól egy másik pap szabadít meg, ha velem végzel. De a végszót mindenképp az Úr mondja ki.
– És az Úr vajon mit mond majd?
– Ezt csak akkor tudhatod meg, fiam, amikor elébe visznek.
– Kik?
– Hát az angyalok.
– Akkor most mit tegyek?
– Bánd meg szépen a bűneidet, fiam, aztán menj haza. És többé ne vétkezz. Én pedig rám ruházott hatalmamnál fogva feloldozlak téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Most pedig menj, fiam, de előbb add be nekem a séfkést, itt az ajtón.
– Atyának mi szüksége van a séfkésre?
– Hogyha még egyszer ilyen gondolatokkal jössz ide, én vághassam el a te torkod, fiam, mielőtt még te vágnád el az enyémet.
vissza a nyitólapra