Többségében román ajkú település Csucsától keletre, a Sebes-patak és a Sebes-Körös találkozásánál. A falu (román neve: Bologa) fölötti magaslaton állnak Erdély és Kalotaszeg egyik legrégibb végvárának számító Sebesvár romjai. Nevét valószínűleg az alatta folyó gyors vizű patakról kapta, de nevezték Hunyad- és Kalotaszeg várának is.
Sebesvár története a római korig nyúlik vissza. A környéken végzett ásatások szerint a várheggyel szemközti dombon előbb dák, majd a rómaiak idejében Resculum nevű határtelepülés állt, melyet a Kolozsvárra vezető úttal együtt – egy a mai vár helyén álló – castrum őrzött. A római erődítmény a népvándorlás idején megsemmisült. Helyén később földvárat emeltek, amely az 1241-es nagy tatárjáráskor pusztult el. A földvár helyén, valószínűleg a 13. század második felében építették fel a Geregyiek a mai kővárat.
Noha Sebesvár évszázadokig királyi vár volt, neve csak egy 1319-ben kelt adománylevélben tűnik fel először. A donációs levél szerint a várat is magában foglaló birtokot Károly Róbert adományozta Elefánthy Dezső várnagynak. Az Elefánthy család kihalása után Sebesvár sűrűn cserélt gazdát. Zsigmond király Mircea cel Batrin, havasalföldi vajdának ajándékozta. Rövid idő múlva azonban visszakerült a király tulajdonába. Néhány év múlva – szintén Zsigmond – a Tomaj-nemzetségbeli Losonczy-Bánffy családnak adományozta, akik évszázadokig birtokolták a várat.
Sebesvár mindig biztonságos menedéknek számított. Nem véletlen, hogy 1598-ban Báthori Zsigmond ide menekült, miközben a törökök Váradot ostromolták. Tizenötezer fős serege tétlenül táborozott a vár alatt és várta, hogyan dől el Várad ostroma. Két esztendő múlva, 1660-ban a szászfenesi csatában súlyosan megsebesült II. Rákóczi Györgyöt néhány napig szintén Sebesvárott ápolták. Innen vitték Váradra, ahol két hét múlva meghalt.
Nagyvárad eleste után Sebesvár sorsa is megpecsételődni látszott. Bánffy György közbenjárására rövid időre ugyan megmenekült. Sőt, Apafi Mihály fejedelemsége idején még kis számú katonaság is védte, a Rákóczi-féle szabadságharc leverése után azonban I. Lipót utasítására mégis leromboltak. Ma már mindössze a süvegét vesztett, húsz méter magas, kör alaprajzú Öregtorony, a keleti rondella egy része és a nyugati fal tizenöt méter magas romjai emlékeztetnek a régi időkre.