Képtár - Büszkeségünk: az Országház

A budapesti Országházon kívül aligha van még egy olyan reprezentatív épület Magyarországon, vagy akár a Kárpát-medencében, amelyre ennyire igaz lenne Schlegel állítása. Ahogyan szépségben, harmóniában és monumentalitásban se veheti fel a versenyt egyetlen épület sem a magyar törvényhozás százhat esztendeje átadott otthonával.
Az állandó pesti székhelyű Országház felépítésének ötlete az 1830. évi országgyűlésen merült fel először konkrét javaslatként. Az indítvány hatására József nádor legott hozzá is fogott a leendő épület költségvetésének kidolgozásához, megtervezésére Pollack Mihályt, a 19. század első felének neves építészét kérte fel. Az Országház helyét nem nevezte meg.
Pollack Mihály elképzelése azonban nem nyerte el a képviselők tetszését, ezért 1844 nyarán új, immár nemzetközi pályázatot írtak ki, melyben az Országház helyszíneként a lipótvárosi Új piacot (ma Erzsébet tér) jelölték meg. Erre a kiírásra már Európa számos neves építésze jelentkezett, a beküldött tervek elbírálására azonban az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörése miatt nem került sor.
Bő három évtizeddel később, 1880-ban az országgyűlés ismét napirendjére vette, mi több, döntött is az állandó Országház építéséről. A majdani épület helyét a Duna-parton, az akkori Tömő (ma Kossuth) téren jelölték ki. Megvalósítására úgynevezett Országház Bizottságot hoztak létre. A grémium írta ki a pályázatot, amely a szükséges helyiségek felsorolása mellett a műszaki elvárásokra is részletesen kiterjedt. Az állandó épület elkészültéig az Országgyűlés 1881-ben Ybl Miklós építészt egy ideiglenes Országház felépítésével bízta meg. A Sándor utcai neoreneszánsz stílusú épület egészen a jelenlegi Parlament 1904-es átadásáig szolgált otthonául a magyar törvényhozásnak.
A Duna-parti állandó Országház tervezésére és megvalósítására kiírt pályázatra számos építész, illetve építésziroda jelentkezett. Többek között Hauszmann Alajos, Schickedanz Albert és Freud Vilmos, Otto Wagner és társai, Fellner és Helmer, Emil Förster, valamint Steindl Imre.
A Bizottság hosszas huzavona után, s bizonyos módosításokkal, végül Steindl Imre műegyetemi tanár Alkotmány I. című munkáját ítélte győztesnek. Az említett változtatások (például: a toronysüvegek áttervezése) mellett a Bizottság egy sor feltételt is szabott. Elsősorban azt kötötte ki, hogy a kivitelezéshez kizárólag hazai építőanyagokat használhatnak fel.
A munkálatokat 1885-ben kezdték el, és az eredeti tervek szerint 1896-ban fejezték volna be. Az új Országház átadását szánták ugyanis a millenniumi ünnepségek fénypontjául. Az építkezés azonban különböző okok miatt jelentősen elhúzódott. Befejezését Steindl Imre már nem is érte meg.
Az 1904-ben átadott, 268 méter hosszú, 123 méter széles, 96 méter magas és 17,8 ezer négyzetméteres alapterületű, monumentális épület térfogatában ötven, egyenként ötemeletes ház helyezhető el. Építésén átlagosan ezer ember dolgozott, akik a tizenkilenc évig tartó munkálatok során 40 millió téglát, félmillió díszkövet, 40 kg aranyat használtak fel.
A szimmetrikus Országház központi eleme a – honfoglalás emlékére (Kr. u. 896) – 96 méter magas kupola, amelynek két oldalán helyezkedik el a Képviselőház (ma az országgyűlési) és a volt Főrendiház (ma kongresszusi) terem. Az épületnek huszonhét kapuja és huszonkilenc lépcsőháza van, tizenhárom személy-, illetve teherlift szolgálja az emeletek közti közlekedést és szállítást. A már említett üléstermek mellett az épületben kétszáznál több irodahelyiség található. Noha főhomlokzata a Dunára néz, hivatalos főbejárata mégis a Kossuth térről nyílik. Az Országház külsejét és belsejét 242 szobor, számos freskó és festmény díszíti. Színes ablakai, üvegmozaikjai Róth Miksa műhelyében készültek. Az Országház két képviselői társalgójában található a világ két legnagyobb kézi csomózású szőnyege. Mindkettő a békésszentandrási asszonyok keze munkáját dicséri.
Kevesen tudják, hogy a magyar Országház volt az első klímaberendezéssel ellátott épület a világon, melynek állandó belső hőmérsékletét télen meleg, nyáron hideg levegő befúvásával biztosították. (A hideg levegőt egy úgynevezett jégkút szolgálta, melyet folyamatosan töltöttek fel méretes jégtömbökkel, a rajtuk átfújt levegő a székek alatti rácsokon keresztül jutott az üléstermekbe.)
A Parlamentet építése közben számos bírálat érte. Legtöbben, köztük a Pester Loyd című lap, az épület – szerintük a magyar kultúrától teljesen idegen – neogótikus stílusát kifogásolták. Az átadása óta eltelt több mint egy évszázad alatt azonban az emberek többsége megszokta, elfogadta, mi több, megszerette az impozáns épületet.
Napjainkban – az 1945 óta ismét egykamarássá zsugorított – Országgyűlés az egykori képviselőházi teremben ülésezik. (Bár az épületet 1904-ben adták át, a hajdani Képviselőház első ülését 1902. október 8-án már ott tartotta.) A 25,6 méter hosszú, 23,4 méter széles, 17 méter magas, 520 négyzetméter alapterületű terem patkó alakú széksora és díszítőelemei, beleértve a mennyezet kazettáit is szlavóniai tölgyből készültek, Thék Endre és Michl Alajos bútorgyárában.
A 2000. évi I. számú törvény rendelkezése alapján egy évtizede az Országház kupolacsarnokában őrzik (a palást kivételével) a magyar koronázási jelvényeket: a Szent Koronát, jogart, országalmát és kardot.
Az alábbi felvételek három egymást követő évben készültek.