Ami Erdélynek a Fogarasi-havasok, az a Felvidék számára a Tátra. Közös bennük, hogy mindkét hegytömb a Kárpátok része. Előbbi a Déli-Kárpátok vonulataként zárja el a rejtélyes keleti tartományt az egykori Ókirályságtól (Regát), utóbbi az egykori Liptó és Szepes vármegyét választotta, s választja el ma is Lengyelországtól.
Míg a Fogarasi-havasok legmagasabb pontja, a 2544 méter magas Moldoveanu, addig a Magas-Tátra Gerlachfalvi csúcsa kereken 111 méterrel magasabbra nyúlik a tengerszint fölé. S ami még közös bennük: úgy a Fogaras, mint a Tátra, hófödte süvegeivel távolról nagyjából egyformán néz ki.
A Magas-Tátra lánchegység, melynek szerkezete teljesen más, mint az Alpoké: nem képez tömeges hegységet, melyben hegy hegyre halmozódik s minden irányban hatalmas ágak indulnak ki, hanem egyetlen hegyvonulat, melynek csúcsai nem egymás mögött, hanem egymás mellett sorakoznak. A Tátra másik jellegzetessége, hogy csúcsai nem a főgerincen helyezkednek el. Bár magassága 23 méterrel elmarad a Gerlachfalviétól, mégis az azonos nevű tó fölött tornyosuló Lomnici-csúcs a Magas-Tátra egyik leismertebb, s ennek okán legnépszerűbb csúcsa. Talán, mert a folyamatosan működő drótkötélpálya révén ide bárki feljuthat. Onnan fentről aztán csodálatos látvány tárul az ember szeme elé. Déli irányban, lent a tenyérnyi Lomnici-tó víztükre csillog, míg keleti, északi és nyugati irányban mindenfelé komor és kopár szirtek, tűhegyes csúcsok nyúlnak az ég felé. Köztük, nyáron is hóval borított szurdokszerű völgyek, ahol a havasi gyopáron, kúszófenyőn és a zord klímát elviselő néhány fűfélén kívül semmilyen más növény nem terem.
Egy szó, mint száz: ha valaki a magasba vágyik, szánja rá magát, s legalább egyszer látogasson el a Magas-Tátrába. Nem bánja meg.