Verespatak aranylelőhelyeiről elhíresült apró város a Nyugati Érchegység déli oldalán, Topánfalvától (Cimpeni) tizenöt kilométerre, délkeletre. Első aranybányáit még a rómaiak nyitották meg a Krisztus utáni első században. Nem véletlen, hogy az erdélyi románság ma is úgy véli: Traianus légiói épp a gazdag aranylelőhelyek miatt törtek rá Dáciára. Róma akkortájt heti két mázsa arannyal szegényítette Erdély hegyeit.
Ennyi idő távlatából nehéz lenne megállapítani, valójában mi késztethette a rómaiakat Dácia elfoglalására, de hogy nagyszerű bányászatot folytattak, mutatják a fennmaradt nyomok: a labirintusszerű bányajáratok, a bennük talált eszközök és a fenyőlapokra rögzített viaszlapok feljegyzései.
Pedig a rómaiak még nem ismerték a puskaport és a dinamitot. A felhevített sziklákra ecetet öntöttek, az így leválasztott hatalmas kőtömböket aztán jókora kalapácsokkal darabolták fel.
Akkoriban Verespatakot Alburnus maiorként jegyezték, míg a szomszédos Abrudbányának Alburnus minor volt a neve. Az aranybánya kezdettől a település fölött emelkedő két szomszédos hegy tetején működött. A Kis- és Nagy-Csetate (csetate románul: vár) feltehetően onnan kapta nevét, hogy a rómaiak mindkét hegycsúcsot váralakra aknázták ki, ajtókat, ablakokat, lépcsőzetet vájtak a sziklákba. Noha a bányászat a rómaiak kivonulása után is folytatódott, a környék napjainkra annyira elszegényedett, hogy a Ceausescu-diktatúra bukása után Verespatakot és környékét súlyosan hátrányos helyzetű térséggé nyilvánították. A polgáriasodás csalhatatlan jeleként a XVIII-XIX. században épült házak némelyikéből mára mindössze az utca felöli főhomlokzat fala maradt meg.
A szakemberek szerint azonban a hegyek gyomra még rengeteg aranyat rejt. Korunk új aranykeresői nem is késlekedtek, gyorsan megjelentek a nagy lehetőségeket sejtető bányásztelepülésen. „Áldásos” ténykedésük eredményeként ma már a legtöbb épületen kis kék tábla hirdeti, hogy az új aranyásók cégének, a Rosia Montana Gold Corporation Ltd.(kft)-nek a tulajdonában van.
A tizenhat települést egyesítő Verespatak község nevét a kőzetekből kioldódó fémoxidoktól vörös vizű Veres-patakról kapta. A hajdan virágzó kisvárosból visszaminősített községet ma összesen négyezren lakják. Többségük Gyulafehérváron, vagy még távolabbi városokban dolgozik. A település fölötti, néhány éve még működő állami aranybánya is mindössze hétszáz helybelit foglalkoztatott.
Azzal az illetékesek is tisztában vannak, hogy Verespatak és környéke minden tekintetben rendkívül nehéz helyzetben van. Ezért is örültek a Gold Corporation felbukkanásának, a kanadai-román vegyes vállalat ugyanis megígérte: kétszeresére emeli a foglalkoztatottak számát, tevékenysége megkezdése előtt pedig helyreállítja Verespatak történelmi központját, az omladozó lakóépületeket, de még a római kori emlékeket őrző bányamúzeumot is. A tulajdonosok megígérték továbbá, hogy minden műemlék jellegű épületet, köztük az öt templomot is védetté nyilvánítják.
Ígéreteik között szerepelt az is, hogy a munkálatok nem érintik a települést. Ennek viszont nagyon is ellentmond a tény, hogy a cég a verespataki házak jelentős részét már felvásárolta. Mi több, a község új helyszínét is kijelölte az Abrudbányára vezető út mentén.
Míg a rómaiak hevítéssel, ecettel, kalapáccsal igyekeztek előcsalni a kőzetekből a nemesfémet, a Gold Corporation ugyanolyan cianidos technológiát tervez alkalmazni, mint a nagybányai Aurul cég. Mivel Verespatakon minden sokkal nagyobb, mint Nagybányán, a mérgező iszap ülepítő medencéje is százszorosa lesz a Tisza szinte teljes élővilágát kipusztító Aurul cég zagytározójának.
A termelés beindítását követően a cég évi 13 millió tonna kőzet megmozgatását tervezi. Tizenhat évig tartó ténykedésük során 331 tonna színarany és 1600 tonna ezüst előállítását remélik. Addigra valószínűleg megtelik a Szarvas-patak völgyébe tervezett 400 hektáros zagytározó is, amelynek 180 méter magas gátja mögött 150 méter magasan fog tornyosulni a mindent elpusztító cianidos iszap. Beláthatatlan és egyelőre teljességgel felmérhetetlen következményekkel jár, ha megreped a hatalmas tározó fala, és a gátja vesztett mérgező iszap rázúdul az alacsonyabban fekvő településekre, nem beszélve a Maros vízgyűjtő területéhez tartozó erdélyi patakok és folyók tucatjairól.
A beruházásnak rendkívül sok ellenzője van. Szerintük a grandiózus verespataki beruházás kizárólag a pénzről szól. Az aranyra éhes külföldieknek pedig semmi sem szent. Tönkreteszik, lerombolják az egykor virágzó települést, aztán továbbállnak – állítják. Egyébként a mócokban annyira erős a szülőföldjükhöz való kötődés, hogy eddig már tíz ember halt meg azok közül, akik eladták házaikat, és máshová költöztek.
Verespatak megmentésébe sokan bekapcsolódtak, ki-ki lehetőségeihez és eszközeihez mérten. Két éve a kiskunfélegyházi Kelemen József kezdeményezésére Hornok Ernő, Kocsis Tibor (az Új Eldorádó film szerzője) és jómagam kiválogattuk Verespatakot bemutató fotóink legjavát, és egy kiállítássá állítottuk össze, melyet Hornok Ernő saját költségén tett hordozhatóvá.
A válogatást először Budapesten, a Képviselők Házában állították ki. Magyarország nagyvárosai után Brüsszel volt az első külföldi állomás, ahol az Európai Unió Parlamentjében mutatták be a jelen valóságát megörökítő képeket. Brüsszel után Berlin következett, majd Párizs és további európai fővárosok…
A hazaérkező képanyagot 2009 tavaszán, Kiskunfélegyházán is kiállították.