Grisa másfél évtizedig volt a szomszédom. Jóravaló, szelíd embernek ismerte mindenki. Származását tekintve csak félig volt magyar. Harkovi születésű apja századosként szolgálta a nagy szovjet hazát és a dicső Vörös Hadsereget, melyeket a második világháború után mégis faképnél hagyott. Bár sosem beszélt róla, döntésében vélhetően Grisa édesanyjának is szerepe volt. Tény, hogy mire beköszöntött a konszolidáció, Grisa is megszületett. A szovjet-magyar barátság jegyében fogant egyszem gyermeküket féltő és előrelátó szülei orvosnak szánták. Végül műbútorasztalos lett. Sokaknak okozott fejtörést a furcsa pálfordulás. Össze is hordtak hetet-havat, de biztosat senki sem tudott. Grisa sem beszélt róla, ahogyan aranykészítési ambícióiról is mélyen hallgatott. Egészen addig a végzetes napig.
Az okkult tudományok iránti vonzalmát állítólag egy alkimistákról szóló könyv alapozta meg. Grisa okos fiatalember volt, és idejekorán rájött, hogy fából még a bölcsek köve sem képes aranyat csinálni. Ezért hamarosan szakított a műbútorasztalossággal és a vonatkísérői pályára lépett.
A laikusok szerint ezzel a fáradsággal lehetett volna adóellenőr, mozigépész, harangöntő vagy állatidomár is. De Grisa nagyon is jól tudta, miért éppen a vonatok kísérgetését választotta. A gondjaira bízott szerelvények közül minden második színesfémércet szállított. Aki valamicskét is konyít az ércekhez, tudja, hogy ezekben a kőzetekben a réz, cink, ón, ólom és egyéb színesfémek mellett mindig akad kevéske ezüst és arany is. Ha valaki képes különválasztani egymástól ezeket a fémeket, máris dúsgazdag lesz, okoskodott hősünk, s legott hozzá is fogott a módszeres ércgyűjtéshez.
Kezdetben csak egy-egy zacskónyit vitt haza a sejtelmesen csillogó kövekből. Később már táskával hordta. A kőzúzalékokat otthon gondosan szétválogatta, rendszerezte. Közben szerzett egy tekintélyes méretű hőálló agyagedényt is. Amikor a szükséges mennyiségű érc összegyűlt, az egészet az edénybe szórta és a gáztűzhelyre tette. A hevülő ércekből eleinte vékony füstcsík kígyózott fel. A csík idővel füstoszloppá terebélyesedett, és megtöltötte az egész konyhát. Szinte szétfeszítette. A kiutat kereső feketeség alattomosan bekúszott a szellőzőnyílásokba, onnan tovább, a szomszédos lakásokba. Negyedóra múlva az egész lépcsőház fuldokló köhögéstől volt hangos. Grisa figyelmét azonban kizárólag az agyagedény tartalma kötötte le. Már-már bekövetkezett a csoda, amikor váratlanul kivágódott a bejárati ajtó, és gázálarcos, fecskendős tűzoltók nyomultak a lakásba…
Grisáék konyhafala egy hét alatt megszáradt. A szomszédoké valamivel hamarabb. Mire a füstszag is eltűnt, Grisát is hazaengedték az elmeosztályról. Az aranykészítés lehetőségétől megfosztott fiatalember beletörődött sorsába, és levonta a szükséges következtetéseket. Felhagyott a vonatkíséréssel és áttért mezőgazdasági gépek tervezésére. Önjáró ekéjét és többi csodamasináját azonban még senkinek sem mutatta meg. Nem szeretné – árulta el bizalmasan –, ha az országban hemzsegő ipari kémek még szabadalmaztatásuk előtt ellopnák kincset érő találmányait.