Az udvarra néző gangon öregember feküdt egy nyugágyon. Arcát a Nap felé fordította s tágra nyitott, rebbenéstelen szemmel egyenesen belebámult a vakító fénybe.
A nyitott konyhaajtón idős asszony lépett ki a gangra. Megállt az öregember mellett.
– Úgy gondoltam, Kázmér, ma egy kis tyúkhúslevest főzök, másodiknak rakott krumpli lesz. Mit szólsz hozzá? Én Zsuzsiéknál eszem. Megkért, vigyázzak Sanyikára, míg elmegy bevásárolni. A városházán is van valami elintéznivalója.
Az öregember bólintott.
– Persze. Menj csak, Nusi. Kire is hagyhatná a gyereket az a szegény asszony.
Tizenegy körül az asszony hokedlit rakott az öregember elé. Leterítette egy kis abrosszal. Aztán kihozott egy tányér levest, lerakta hokedlire. Kanalat, kést, villát és szalvétát helyezett a tányér két oldalára.
– Itt a leves, Kázmér – szólt.
Válasz nem érkezett. Az öregember tátott szájjal horkolt. Az asszony megbökte.
– Kihoztam a levest. Itt van előtted, vigyázz, ki ne borítsd! A rakott krumpli a konyhaasztal közepén van. Megtalálod.
– Mi… hogy? – horkant fel az öreg.
Az asszony türelmesen elismételt minden szót.
– Jól van. Majd vigyázok – morogta az öreg, azzal újra hátradőlt.
Az asszony lehajolt és megcsókolta a férfi gyér haját.
– Vigyázz magadra, Kázmér. Igyekszem haza.
Az öreg bólintott s két perc múlva már újra horkolt. Legyek szálltak homlokára, orrára, arcára, kezeire. A tányér szélére is jutott belőlük. Az öreg időnként megemelte egyik-másik kezét, a legyek megrebbentek, aztán visszaszálltak.
Szendergéséből a közeli templom harangjának érces szava ébresztette fel. Keresztet vetett, valamit mormolt, aztán tapogatózva megkereste a kanalat, a tányér fölé hajolt, és belemerítette a levesbe. Nyelve megakadt valamiben. Petrezselyem, mormogta bosszúsan. Ki hallott már ilyet? Húslevesbe petrezselymet… Még egy, szisszent fel mérgesen. És még egy… Undorodva tolta el maga elől a tányért, és hátradőlt.
A szomszéd ház tetőgerincén gerlehím udvarolt párjának. Felfújta begyét, felemelkedett, aztán ugrálva, turbékoló kacagással közeledett a tojóhoz. A
közelébe érve lehajolt, farktollait legyezőszerűen széttárta, végigsöpörte
velük a kupás cserepeket, majd felfújt beggyel újra felemelkedett. A tojó
időnként hátrafordította fejét, csőrével megérintette zsírmirigyét, aztán
megadóan lekuporodott.
Az öregember felült és a hang irányába fordította fejét. Szemei fénytelen,
fehér üveggolyóként meredtek a semmibe.
A tányérban féltucatnyi légy próbált szabadulni a zsírfoltok fogságából.
Legalább annyi mozdulatlanná meredve úszott a leves felszínén.