Egy alkalommal Ronald David Laing-et, a hatvanas-hetvenes évek híres, vagy inkább hírhedt skót származású pszichiáter professzorát meghívták egy szakmai konferenciára az Amerikai Egyesült Államokba.
A felkért számos szaktekintély, köztük a sajátos nézeteiről elhíresült professzor megtartotta előadását. Véget ért a konferencia. A résztvevők egy része már elindult a kijárat felé, amikor egy fiatal orvos odalépett David Laing-hez, és megszólította:
– Professzor úr, én egy közeli elmegyógyintézetben dolgozom. Van ott egy rendkívül érdekes betegünk, ha nem okoz gondot, szívesen meghívom, tekintse meg, és mondjon véleményt róla.
– Hogyne, kedves kolléga, természetesen szívesen állok a rendelkezésére. Akár máris indulhatunk – válaszolta Laing.
A beszélgetésre a többi pszichiáter is felfigyelt, így David Laing és meghívója egy sereg kíváncsiskodó kíséretében érkezett meg az intézetbe.
Végigmentek néhány folyosón, végül a fiatal orvos megállt egy reteszekkel teli ajtó előtt. Sorra kinyitotta a zárakat, kitárta az ajtót és udvariasan előrebocsátotta Laing-et. A gumírozott szoba egyik sarkában egy teljesen meztelen ember ült összekucorodva és hajlongva bólogatott. David Laing egy darabig figyelmesen nézte a férfit az ajtóból, majd kísérete legnagyobb megrőkönyödésére hirtelen vetkezni kezdett. Cipőivel kezdte, aztán kilazította nyakkendőjét, levetette zakóját, ingét, nadrágját. Mire alsónadrágját is letolta, a prűdebb orvosok eloldalogtak. Aztán anyaszült meztelenül belépett a szobába, leült a beteg mellé, és ő is hajlongani, bólogatni kezdett. Nagyjából egy óra múlva, a beteg férfi hirtelen megszólalt, és beszélni kezdett. Később már enni is kért. Estefelé David Laing elköszönt a betegtől, de megígérte, másnap újra felkeresi. Így is történt. És egy évre az eset után a sokáig kezelhetetlennek hitt férfi teljesen gyógyultan távozott az intézetből.
A példa nélküli esetnek gyorsan híre ment, s riporterek hada szállta meg Ronald David Laing intézetét. A neves szakember úgy döntött, sajtótájékoztatón számol be a történtekről. A kitűzött időpontban a helyszínen legalább ezer újságíró tolongott. Megérkezett a professzor, s mielőtt bárki feltehette volna kérdését, a mikrofonhoz lépett és a következőket mondta:
– Sajnálom, hogy a szenzációhajhász média – szokásához híven – ekkora ügyet kreált ebből az egyszerű esetből, melyben pedig nincs semmi rendkívüli. Amióta világ a világ, kétféle ember van: beteg és gyógyító. Minél betegebb valaki a pácienseim közül, én annál inkább pszichiáter vagyok. A köztünk kialakuló kapcsolat nagyjából olyan, mint a pap és a hívek közötti. A lényeg az egymáshoz való megfelelő közeledésben rejlik.
A gyóntatóhoz forduló embereket alapvetően két dolog jellemzi. Egyfelől a szégyen, másfelől a bűntudat. A kettő korántsem ugyanaz. A szégyen a teremtésig vezethető vissza, amikor őseink: Ádám és Éva megszegte az Úr parancsát, és minden figyelmeztetése dacára evett a tiltott fa gyümölcséből. Ám amint megtették, hirtelen ráébredtek, hogy meztelenek. De nemcsak ruhátlanok, jelentéktelenek, szánalmasak és buták is. Ezért meztelenségüket levelekkel igyekeztek leplezni, és elbújtak. Mert a szégyen bezárkózásra és álarcok viselésére készteti az embereket.
Ezzel szemben a bűntudat nagyon is pozitív érzés. Nem bujkálásra, hanem bátor kitárulkozásra ösztönzi az embert. Arra, hogy álljon nyugodtan Teremtője elé, mondja el, vallja be, hogy nagy bajban, nagy válságban van a lelke, melyekből csak Isten segítő közreműködésével képes kilábalni.
Mert ez a Gondviselés lényege: egymás keresése. És kegyelem az, ha sikerül egymásra találnunk. Erőpróba ez, de egyben erőt adó forrás is, mely elapadhatatlanul táplálja az emberségre szomjazókat.
A szégyenkező ember azonban csak olyan embertársában bízik meg, akinek már sikerült levetkeznie szégyenét. Legalábbis látszólag. Erről próbáltam meggyőzni én is a beteget, amikor levetettem ruháimat, és hozzá hasonlóan meztelenül kucorodtam mellé, s kezdtem magam is hajlongani, bólogatni. Javaslom, hasonló esetben önök is ezt tegyék - mondta a neves pszichiáter, azzal sarkon fordult, és az újságírók nem kis meglepetésére elhagyta a termet.